„Takács Gyula négy sűrűn teleírt füzetben jegyezte fel a szabadságharc alatt és a harcok után vele történteket. Sokáig úgy tudtuk, hogy a napló első darabja elveszett. A közelmúltban, 2022-ben megjelent Jókai olvasókönyvben (I. kötet) is csak az 1850-nel kezdődő bejegyzések alapján idéztünk a szabadságharc után a Monarchia hadseregébe besorozott, majd onnnét szabadult (kivásárolta a család) honvédtiszt papírra vetett emlékeiből” – írta a kötet előszavában, illetve mesélte el a bemutatón Görföl Jenő, a kiadás szerkesztője, hozzátéve, hogy Takács 1848-as naplója épp Dunaszerdahelyen került elő.
„Valamikor 2022 nyarán az egyik portálon hírt közöltek arról, hogy Dunaszerdahelyen előadást tartottak a Sárga Kastély, a dunaszerdahelyi múzeum történetéről, illetve annak egy szeletéről (Nagy Attila helytörténész előadásán – a szerk. megj.). Itt tűnt fel egy fotó egy könyvecskéről, melynek talán szennycímoldalán kisjókai Takács Gyula neve volt olvasható. Ekkor vette kezdetét a hajsza a könyv után. A múzeum dolgozóin és az akkori est előadóján keresztül jutottam el Takách Ágneshez, aki, mint később kiderült, egyenesági leszármazottja Takács Gyulának. Egészen pontosan ő Takács Gyula ükunokája. Telefon-telefont, szó-szót követett, mígnem a 2022. évi jókai búcsúra (ez szeptember első vasárnapja) egyeztetésünk után a Takách család több tagja megjelent Jókán, és Ágnes asszony magával hozta Takács Gyula kézzel írott naplóit is”
– folytatta Görföl, aki elmesélte, hogy bár épp az 1848-as korszakot feldolgozó rész nem jutott hozzá, később azt is sikerült kölcsönöznie az örökösöktől. Így születhetett meg az esten is bemutatott kiadvány.
Az esten a naplóból idézve számos érdekes történetet, összefüggést és különleges, csallóközi vonatkozást is bemutatott Görföl Jenő, aki dedikálta is a kötetet az érdeklődőknek.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Megszállt múlt, megszállt hétköznapok – kommunista hálózatok Magyarországon és Csehszlovákiában
Itt az MCC új előadása: spiclik, besúgók és társutasok...
TRIART – csemege a kortárs művészetek kedvelőinek
A kortárs művészet kedvelőinek igazi csemegével készül a...