Miközben a válaszokon gondolkodunk, elmesélek egy történetet, ahol a főszereplő maga a város, a statiszták pedig az emberek, akik a várost lakják. Az élet megvirradt azon a reggelen, ahogy egy nappal előtte is, de a csendet most serényen dolgozó munkások zajongása törte ketté. Pár éve már, hogy kalapozni kezdtek, mert a dologhoz pénz szükséges, a munkához pedig munkások, akik reggel erőnyerésre szalonnát hasítanak vöröshagymával, és mert a kenyérhez való lisztet sem adja ingyen ám a molnár…
Bizony, nehéz munka a csákányozás, na meg egy hasáb talpfa súlya négyemberes fogásban sem pehelykönnyű.
Ahol vágány készül, annak alapjait akkurátusan kell kivitelezni, mert hamar meggyűrődne a nehéz vasparipa alatt. Amikor a kereskedelmi miniszter úr kiadta a vasútvonal engedélyét, annak mellékletében pontosan meghatározta a nyomvonal szélességét, a közlekedő járművek maximális sebességét, de még az acélsín folyóméterének minimális súlyát is. Nem fogok felesleges számadatokba bocsátkozni, csupán közlöm, az óramű pontosság fogalma olykor nagyobb dolgokra is értendő, mint az oldalunkon láncra vert zsebóra. Minden csavarnak precízen illeszkednie kell, a zúzottkő pedig elsimítva hivatott kitölteni a talpfák közti teret.
Elkezdődött a dunaszerdahelyi vasúti pályaudvar építése, típusterv szerint 1. osztályú H.É.V. fogadóépülettel, négy normál – és három vakvágánnyal…
Bögi Róbert írásának folytatását a KlikkOut weboldalán itt olvashatják el!
