Hölgyek és Urak, Tisztelt Ünneplő Közösség!
935 esztendővel ezelőtt avatták szentté államalapító István királyunkat, és ennek okán gyűltünk ma össze, hogy legrégebbi nemzeti ünnepünkön egy személyben felidézzük a keresztény hit szentjét és a szervező, törvényalkotó uralkodót.
Cicero óta hirdetjük, hogy a történelem az élet tanítómestere. Persze amikor történelemről beszélünk, akkor nem csupán a régmúlt eseményeiről szólunk, nemcsak hajdani történésekről és személyiségekről emlékezünk meg, hanem a múlt és jelen kapcsolatairól és összefüggéseiről is. Történelmi szemléletünk jelentős mértékben azt is kifejezi, hogyan tekintünk a társadalomra, amelyben élünk, amelyért tevékenykedünk.
A történelmet (a képzettségüktől függetlenül) egyesek jobban, mások kevésbé ismerik. Csakhogy ugyanígy vagyunk sok esetben a jelennel is... Sokan ugyanis csak a közösségi hálón posztolt információkkal táplálkoznak, azokat tényekként kezelik, és nem járnak utána a valóságnak, illetve az igazságnak. Nem keresik az okokat, nem élnek a kritikus gondolkodás eszköztárával. Ennek folytán történhet meg az is, hogy elharapódzik a panaszkultúra, egyesek mindenben a negatívumot látják, másokban csak a rosszat vélik felfedezni, semminek sem tudnak igazán örülni, minden iránt félelem munkálkodik bennük, nekik semmi sem igazán jó. Így aztán nem érdekli őket a történelem sem, egyúttal elvesznek számukra a sokatmondó és meghatározó ünnepek is. Pedig a múlt mértéket kínál, amellyel összehasonlíthatjuk, párhuzamba állíthatjuk a jelent.
Vonatkozik ez a megállapítás augusztus 20-ra is, amely Szent László király közbenjárására lett István szentté avatásának napja, majd Mária Terézia tette e napot nemzeti ünneppé, Ferenc József pedig munkaszüneti nappá. 1949-től a rendszerváltozásig az alkotmány ünnepe volt, majd 1988-ban tartottak újfent a régi hagyományoknak megfelelően Szent Jobb-körmenetet. Láthatjuk, hogy a múltban sokan sokféleképpen ünnepelték, illetve ünnepeltették augusztus 20-át.
Tudjuk azonban, hogy aktív jelenlétünk és részvételünk nélkül egy ünnep csak egy élettelen keret. Ünnepelni ugyanis nem csak azért kell, mert szokás, netán kötelesség. Az ünnep nem egyenlő az ünnepséggel. Az ünnep a szívben születik és az emberek töltik meg tartalommal. Így aztán akár egy hétköznap is lehet ünnep...
Ahogy Thomas Mann írta: „A múltat ünnepelni szép dolog, ha az embernek a jelent és a jövőt illetően rendben van a szénája... Kellemes az ősökre emlékezni, ha az ember egynek tudja magát velük, és tudja magáról, hogy mindenkor az ő szellemükben cselekedett.”
Tisztelt Dunaszerdahelyiek!
Egy ünnep üzenet nélkül mit sem ér... Mivel szinte már csak hetek választanak el bennünket az önkormányzati választások jelöltállításától, így ez a mai ünnep legyen ennek ürügyén és ily módon is egy jóindulatú és tapintatos üzenet. Hitvalló királyunk kapcsán ugyanis elmondhatjuk, hogy lefektette egy nemzetközileg elismert politikai és erkölcsi rend alapjait. Mindeközben pont olyan tulajdonságok jellemezték, mint amit napjaink közszerepet vállaló politikusaitól is elvárnánk: legyenek mindenekelőtt alázatosak és gondoskodók! Saját életük példája tegye őket hitelessé és elfogadhatóvá!
Ne hatalomra, hanem küldetésre vágyakozzanak!
Vigyék tovább nemzetünk és közösségünk örökségét! Városunk érdekében vállaljanak szolgálatot és felelősséget!
Éljen bennük a szent istváni szellemi hagyaték! Munkálkodjanak az egység megteremtésén, buzgólkodjanak a bizalom kiépítésében!
Hölgyek és Urak!
Az eredetileg Vajk néven született szent királyunk az első vértanú után kapta az István nevet. A róla szóló jól ismert rockoperában néhány szereplő először külön-külön, majd a tömeggel együtt kéri: „Adj békét, Uram!" Asztrik érsek pedig a liturgia nyelvén teszi hozzá: „Da pacem, Domine!”
Mi mást kérhetnénk hát ma ennek a városnak és mindenkori lakosainak? Adj békét, uram! Add meg a rendet, az igazságot és az egységet, amiért Szent István is hittel fáradozott!
