
Az elmúlt napok azt igazolják, hogy nagyon életképes ez a mozgalom. Ezt abból is látni, hogy milyen sok csoport jött el, és milyen nagy sikerrel játszottak – dicsérte meg a bábos előadókat Csepi Zsuzsa.
Köszönetet érdemelnek az előadók, a vezetőik, hogy ilyen szép programot láthattak tőlük a látogatók, ám a közönség is köszönetet érdemel, mert fantasztikus volt – mondta el örömmel az ismert és kedvelt bábos, hozzátéve, hogy kreatív, ötletes előadások sokasága követte egymást a színpadon, sok volt a humor, nagyon jól ötvözték az élő és a gépi zenét, a régi és az új tematikákat.
„Biztosan voltak kis hibák, amiket az értékeléskor elmondtunk, de összességében csodát láthatott a közönség“ – zárta szavait Csepi Zsuzsa.
Egervári György elsősorban a színjátszókhoz szólt. Az elmúlt két napban rengeteg érdekes előadást láthattak, és több nagyon-nagyon izgalmas, szép pillanatot élhettek meg – mondta.
„Azt hiszem, zsűritársaim nevében is mondhatom, hogy úgy éreztük magunkat, mint egy nagy vásári forgatagban, amely nagy vásári forgatagban ti vittétek vásárra a bőrötöket az előadásokkal, az általatok játszott pillanatokkal. Bizton állíthatom, hogy ebben a vásárban minden általatok nyújtott, mutatott pillanat elkelt“ – köszönte meg örömmel az előadásokat Egervári György.
A zsűri tagjainak rövid összefoglalói után a 49. Duna Menti Tavasz csoportjait díjazták báb-, szerkesztett játékok és színjátszók kategóriákban, majd Mézes Rudolf köszönte meg az elmúlt három napot szereplőknek, szervezőknek és Dunaszerdahely városának egyaránt.
„Három nappal ezelőtt, a megnyitókor elmondtam, hogy ti azok közé tartoztok, akik nem magyarázzák, hanem művelik a csodát. … Köszönjük, hogy három napon keresztül a csodavárás városa volt Dunaszerdahely“ - mondta a Csemadok nyugati regionális alelnöke.
„Ezennel a kulcsot, melyet több mint félezer gyermek, diák, versenyző és az őket felkészítő pedagógusok, elkísérő szülők őriztek, úgy nézem, sértetlenül átadom. Kívánom, hogy őrizzétek, építsétek, fejlesszétek Csallóköz fővárosát, Dunaszerdahelyt, hogy jövőre még szebb, még jobb körülmények közt találkozhassunk itt, az 50. jubileumi Duna Menti Tavaszon“ – adta vissza városunk jelképes kulcsát Karaffa Attilának, Dunaszerdahely alpolgármesterének.
„Ebben az időszakban a miénk volt a legbiztonságosabb a város, hiszen ti vigyáztatok rá“ – kötött Mézes Rudolf szavaira Karaffa Attila.
„Köszönöm azt, hogy az előadásokkal átadtátok és megéltétek a magyar kultúrát, hiszen szükségünk van rátok, szükségünk van arra, hogy magyar hagyományainkat, értékeinket ne csak tovább adjuk, hanem megéljük azt a mindennapokban. És szeretettel várunk benneteket jövőre is“ – köszönte meg városunk alpolgármestere a Duna Menti Tavasz szereplőinek az elmúlt csodás napokat.
A 49. Duna Menti Tavasz díjazottjai:
BÁBCSOPORTOK
Ezüstsávos minősítés:
• a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Óperencia Bábcsoportjának a Szöszkommandó előadásáért, rendezte: Gazdag Nagy Anikó és Gombás Anikó
• a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportjának a Farkas kontra Piroska előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra
• a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda Diósförgepatonyi Csipcsirippek Bábcsoportjának A Duna tündérei előadásáért, rendezte: Mészáros Anikó és Anda Zsuzsanna
Aranysávos minősítés:
• a kisgéresi Alapiskola és Református Gyülekezet Mustármag Bábcsoportjának a Lukács 14 előadásáért, rendezte: Blanár Gabriella, Furik Mária és Tóthné Fülöp Veronika
• a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Még Iciri-piciribb Bábcsoportjának A favágás előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra
• a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Gézengúzok Bábcsoportjának A makrancos asszony meg az ördög előadásáért, rendezte: Csörgei Tünde
Gyerekzsűri díja:
• a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Iciri-piciri Bábcsoportjának a Farkas kontra Piroska előadásáért, rendezte: Czuczor Nóra
SZERKESZTETT JÁTÉKOK KATEGÓRIÁJA
Ezüstsávos minősítés:
• a nyárasdi Így tedd rá (Nyárasd) Gyermekcsoportnak a Játékfűzés előadásáért, rendezte: Nagy Renáta
• a csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportjának a Tesó-kódex előadásáért, rendezte: Zsidek Pál
Aranysávos minősítés:
• a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportjának a Libás játékok előadásáért, rendezte: Kálmán Szilvia
• a füleki II. Koháry István Alapiskola KOHÁRY-SOKK színjátszó csoportjának a Generációk előadásáért, rendezte: Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea
• a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ Cool-túrázók Gyermekcsoportjának
a Vigyázz, kész, félek! előadásáért, rendezte: Laboda Róbert
Gyerekzsűri díja:
• a füleki II. Koháry István Alapiskola KOHÁRY-SOKK színjátszó csoportjának a Generációk előadásáért, rendezte: Ferenc Izolda és Illés Kósik Andrea
A zsűri különdíja:
• Különdíj az érvényes témaválasztásért a csallóközaranyosi Kóczán Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Kóczosok Színjátszó Csoportjának a Tesó-kódex előadásáért, rendezte: Zsidek Pál
SZÍNJÁTSZÓ CSOPORTOK
Bronzsávos minősítés:
• a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Porondra! Diákszínpadának Az ördögi kör előadásáért, rendezte: Pataky Ádám
• a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportjának A szempillák előadásáért,
rendezte: Varga Ottó
• a tiszacsernyői Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tiszavirág Színjátszó Csoportjának A kis gyufaárus lány előadásáért, rendezte: Sačko Ildikó
• fülekkovácsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csemeték Színjátszó Csoportjának a Hogyan súrolta fel a kutyus meg a cicus a padlót előadásáért, rendezte: Halama Bódi Andrea
• a bodrogszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Teknőcök Színjátszó Csoportjának a Mese a szemétdombról előadásáért, rendezte: Furik Krisztina
Ezüstsávos minősítés:
• a rimaszombati Városi Művelődési Központ Henc(z)egők Színjátszó Csoportjának a Melyiket a sok közül? előadásáért, rendezte: Hencz Annamária
• a Csilizradvány Község Emóció Színjátszó Csoportjának A színvilág előadásáért, rendezte: Pataky Ádám
• a füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportjának A só előadásáért, rendezte: Farkas Rozália
• a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nerján Színjátszó Csoportjának
Az időutazó Gina előadásáért, rendezte: Dajka Trnik Rita, Hajdu Valéria és Kása Tímea
Aranysávos minősítés:
• az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Színjátszó Csoportjának a Jónás előadásáért, rendezte: Jusztin Czaudt Éva és Škultéty Bolgár Brigitta
• a királyhelmeci Közös Igazgatású Iskola Varázskerék Színjátszó Csoportjának A cigányasszony meg az ördög előadásáért, rendezte: Pirigyi Mária, Leczo Alexandra és Szabó Alica
Gyémántsávos minősítés:
• a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezete Fókusz Gyermekszínpadának a Hamucipőcske? előadásáért, rendezte: Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella
• a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Galiba Gyermekcsoportjának a Titok előadásáért, rendezte: Szászi Edina, Miko Katalin és Székely Zsuzsanna
• a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportjának
a Vörös Rébék előadásáért, rendezte: Gábor Eszter és Kotiers Éva
Gyerekzsűri díja:
• a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin Alapszervezete Fókusz Gyermekszínpadának a Hamucipőcske? előadásáért, rendezte: Kuklis Katalin és Jarábik Gabriella
A zsűri különdíjai:
• A szürrealitás különdíja a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Illúzió Színjátszó Csoportjának A szempillák előadásáért, rendezte: Varga Ottó
• Az ígéretes kezdő csoport különdíja a füleksávolyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csicsókák Gyermekcsoportjának A só előadásáért, rendezte: Farkas Rozália
Meghívásos különdíjak:
• A Magyar Drámapedagógiai Társaság meghívása a 35. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál rendezvényére (Pécs, 2025. június 13-14.) a hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportjának, a Vörös Rébék előadásáért, rendezte: Gábor Eszter és Kotiers Éva
A Wekker Műhely különdíja:
• a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda Így tedd rá (Vásárút) Gyermekcsoportjának a Libás játékok előadásáért, rendezte: Kálmán Szilvia
Szöveg és kép: Rózsár Vince