Back to top

STORYUM koncert, fény- és tánc show

Publikálva: 2022, november 6 - 13:04
A STORYUM zenekart 2011-ben alapította Janik Zsolt, azzal a feltett szándékkal, hogy egy olyan formációt hozzon létre, amely képes saját dalokat szerezni és színpadra vinni. 2011-ben a zenekar elkészítette első lemezét, mely az INSOMNIA nevet viseli.
Esemény időpontja: 
Szombat, 2022, november 19 - 18:30
Helyszín: 
Csaplár Benedek VMK
Belépő: 
Elővételben: 10 euró, a koncert napján: 15 euró

Ez a lemez magyarországi és nemzetközi kiadóval is büszkélkedhet, a világ számos országában pozitív kritikával illették. Sajnos 2011-ben a zenekar életében egy komoly törés állt be, melyből csak 2016-ban sikerült kilábalni. 2018-ban a zenekar elkészítette második nagylemezét, a We Are The Fire c. albumot. Ez a lemez szintén egy nemzetközi kiadónak köszönhetően bejárta a világot, és a sikereken felbuzdulva a formáció újult erővel kezdett bele a nagy színpadi show-k kidolgozásába. 2022-ben a zenekar elkészítette harmadik nagylemezét Freedom címmel. Szlovákiában jónéhány szerzemény a Pátria rádió állandó műsorában is szerepel, ezek a dalok a koncerteken is elhangzanak. A zenekar tagjaiban szinte az egész Felvidék képviselteti magát, így nehéz lenne egyetlen városhoz kötni a bandát. 


A zenekar tagjai:

Csáno Norbert: dobok
Flaškár Veronika: ének
Malík Tibor: basszusgitár
Janik Zsolt: gitár
Janik Zsigrai Klári: vokál
Kiss Mátyás: billentyűk

A zenekar sikerei: Rádiós szereplések a következő országokban: Szlovákia, Magyaroroszág, USA, Argentina, Uruguay, Brazília A zenekar bemutatkozott az M2 Petőfi TV csatornáján és az STV-n. 2018 Európa-bajnoki aranyérem a Dance & Song Európa - bajnokságon, plusz különdíj a legjobb saját zene kategóriában.

A 2022 november 19-én, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek VMK-ban megrendezésre kerülő nagykoncertre a zenekar bámulatos előadással készül, melyet kórus, ill. tánc is kísérni fog. A kórus tagjai: Kiss Helga, Malík Anita, Textor Bence, Boráros Áron, Hodossy Károly, Ábrahám Imike. A tánckar tagjai: Szombathelyi Veronika és Orosz Noémi. A produkciót látványos vetítés kiséri, Nagy Ferenc jóvoltából.

Cookies