Jelenlegi hely

Quo vadis, felvidéki magyarság?

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, december 9 - 09:26 | Színes
A szlovák alkotmány preambuluma a szlovák nemzet államaként határozza meg Szlovákiát, amelyben a „nemzetiségi kisebbségekhez tartozó személyek” csatlakoznak az államalkotó szlovák nemzethez. Eszerint Szlovákiában a kisebbségek tagjai nem minősülnek államalkotó közösségnek.
Quo vadis, felvidéki magyarság?

Mondd meg, hogyan bánsz a kisemberrel, s megmondom, hogy nagy ember vagy‑e!

(Gárdonyi Géza)

Több állam, amely kizárólag nemzetben és nem állampolgárokban gondolkodik (főleg az utódállamok), etnikai identitáshatárainak megerősítését az egynyelvűsítés útján véli megvalósítani. Az ilyen állam a nyelvi sokféleséget átmeneti nehézségként kezeli, amely az egyes kisebbségek egynyelvűvé válásával megszüntethető. Az efféle nemzeti csőlátás eredménye, hogy a többségi politikában csak az adott nemzet nyelve jelenik meg dominánsként, az oktatás terén pedig minden esetben az egynyelvűsítés a cél.

Szlovákiában a magyar közösség létszámának radikális csökkenésének lehetünk tanúi (két évtized alatt több mint százezer fő, azaz közel 20%‑os a fogyás). Megfigyelhető, hogy éppen a nemzetiségváltás és az asszimiláció felelős a kimutatott fogyás 60,2%‑ért.

A szlovák nemzetállam dominanciája

Miközben a nyelvi és a kulturális sokszínűség, az egyes nemzetek identitásának megőrzése és a többnyelvűség elérése az Európai Unióban a demokrácia alapvető követelményeként van jelen, addig a valóságban a kis nyelvek eltűnésének, bizonyos kisebbségek már folyamatban levő nyelvcseréjének lehetünk tanúi.

Szlovákia esetében a rendszerváltást követő rövid „kegyelmi időszakot” követően elemi erővel indult meg az újonnan önállósuló ország nemzetállami jellegének kiépítése.

Azok a kisebbségek, akik ebbe az egykultúrájú és egynyelvű nemzetállami struktúrába nem tudtak, vagy nem akartak betagozódni, lehetséges veszélyforrássá váltak az államalkotó nemzet szemében.

A szlovák állam a magyar kisebbséggel szemben számos alkalommal bevetette az erődemonstráció taktikáját (az államnyelvtörvény szigorítása, a magyar iskolaigazgatók leváltása a kilencvenes években, a dunaszerdahelyi szurkolóverés 2008‑ban, a Malina Hedvig‑ügy 2006‑tól napjainkig, a kettős állampolgárság ügye, legutóbb a NAKA 150 rendőrből álló kommandós csapatának kivonulása egy felvidéki magyar szurkolói csoport ellen stb.), amivel évtizedek óta a megfélemlítés módszerét gyakorolja az identitását megtartani és megélni kívánó magyar közösséggel szemben.

Egy ideje ugyanakkor megfigyelhető, hogy eltűntek a politika színteréről a Ján Slota‑féle nyíltan magyargyűlölő politikusok, nem hallani újabb nyelvtörvényről, magyarok elleni fellépésekről. A szlovák állam ugyanis eltekintett az itt élő magyar közösség ellen irányuló agresszív támadásoktól, és újabban egy sokkal szofisztikáltabb módszert vetett be: a tagadást, illetve az itteni kisebbségektől való jelentős távolságtartást.

Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az „amivel nem foglalkozunk, az nincs” jellegű kisebbségi politika sokkal súlyosabb károkat okozott az itteni magyarság körében, mint a nyíltan űzött, hungarofóbiával fűszerezett atrocitások.

A támadás és a leplezetlen magyargyűlölet ugyanis összefogta a magyar közösséget, megerősített bennünket, válaszreakciókat, gerillaakciókat szított, a nyomásgyakorlással párhuzamosan nőtt az igény, hogy kiálljunk a jogainkért. A mostani állapot afféle állóvizet eredményezett, amelyben egyre semlegesebbek, közömbösebbek, alkalmazkodóbbak és passzívabbak lettünk mindennemű társadalmi, szociális, vagy közösségünkben felmerülő helyzet és probléma iránt.

Természetesen nem állítjuk, hogy vissza kéne sírnunk azokat a drámai eseményekkel terhelt időket, mindössze arra szeretnénk figyelmeztetni: attól, hogy nyilvánosan nem érnek támadások bennünket, a felszín alatt még mindig ott lappanganak a problémák, a megoldatlan ügyek, és a hozzájuk társuló új kihívások (Dél‑Szlovákia régióinak gazdasági leszakadása, az asszimiláció felgyorsulása, a magyar nyelv használatának ellehetetlenítése, hiányzó erős magyar képviselet a szlovák parlamentben stb.).

A kisebbségi oktatáspolitika problémái

Iskoláink nemzeti identitásunk megőrzésének alappilléreit jelentik. De mivel olyan államban élünk, ahol (hol nyíltan, hol burkoltan) érzékelhetők az egységes nemzetállam megteremtésére irányuló törekvések, a felvidéki magyar oktatáspolitika egyik jellegzetes vonása a védekezés lett az egyre erőteljesebb asszimilációs önkény ellen.

Évről évre fogy a magyarság a Felvidéken, így iskoláink és pedagógusaink nem a kor szakmai kihívásaival, hanem a megmaradás problémakörével kénytelenek foglalkozni.

Ide tartozik a különböző túlélési stratégiák kimunkálása, a felzárkózásra való törekvés, illetve az asszimilációs szándékok ellensúlyozása. Ez nagyon komoly probléma, ha ugyanis egy magyar iskola minden erejét arra kénytelen fordítani, hogy fennmaradhasson, és mindennapjait a gyerekekért vívott harc határozza meg, mikor tud foglalkozni azzal, hogy a szlovák iskolákkal szembeni szakmai lemaradását bepótolhassa? Mikor tud foglalkozni az intézményben zajló oktatás modernizációjával és innovációjával, ha az sem biztos, hogy a következő szeptemberben megnyitja kapuit?

A magyar nyelv leértékelődése

A nyelv az identitás alapelemét képezi. Ha régiónkban eltűnne a magyar nyelv, eltűnne vele az azt használó kisebbség és kultúrája is. Egy nyelv kihalásának közvetlen előzménye mindig a nyelvleépülés, illetve az adott nyelvet beszélők fogyása. A nyelvleépülés az adott nyelv státusának csökkenésével kezdődik el, amelyre az adott kisebbség gazdasági és politikai ellehetetlenítése is hatással van. Egy államban ugyanis a többségi nemzet politikája teremti meg azt a társadalmi helyzetet, amelyben egy nyelv értéke és presztízse a nyelvi piacon fel‑ vagy leértékelődik.

Szlovákiában még mindig jelen van az úgynevezett „kettős egynyelvűség” felfogás, amelynek nagyon negatív hatása van a felvidéki magyar közösségre, mivel olyan ideális kétnyelvűeket feltételez az itteni magyarok körében, akiknek tökéletesen (anyanyelvi szinten) kellene beszélniük mindkét nyelven (főleg az államén).

A szlovák többség számára magától értetődő, hogy a kisebbségek sajátítsák el az államnyelvet, hiszen csak a szlovák nyelv tökéletes elsajátítása biztosíthat számukra azonos esélyeket. Azt viszont nem veszi figyelembe a többségi nemzet, hogy a szlovák nyelv anyanyelvi szintű elsajátítása a kisebbségek esetében milyen következménnyel jár (ennek hatására pl. a szlovák iskolát választó magyar gyermekek aránya Szlovákiában még mindig eléri a 20%‑ot!).

Másik fontos felismerés, hogy miközben Szlovákiában a kisebbségeknek kötelességük tökéletesen elsajátítani az államnyelvet, addig a többségi (szlovák) közösség egynyelvű marad. Ez a magatartás jellemző azokra a szlovákokra is, akik magyarlakta vidékeken élnek. Ennek hatására a kisebbségek úgy érezhetik, az ő nyelvük nem rendelkezik olyan tekintéllyel, ranggal, mint a szlovák nyelv, és az anyanyelvük lassan leértékelődik a szemükben.

Miért vonzó a szlovák iskola?

A szlovák nyelv dominanciája meghatározó ebben az országban. A felvidéki magyar szülők közül többen úgy vélik, elképzelhetetlen, hogy gyermekük ne ismerje az államnyelvet.

Mivel a mai napig nem oldódott meg a magyar iskolákban a szlovák nyelv idegen nyelvként történő oktatása, ennek hatására a magyar szülők közül sokan már nemcsak külső befolyásra, hanem maguktól is kezdik úgy érezni, hogy a magyar nyelvű oktatás hátráltatja a többségi nyelv magas szintű elsajátítását. Mindezt saját korábbi tapasztalataikra, illetve gyerekeik tanulási nehézségére alapozzák. A felvidéki magyarok körében ugyanis még mindig él az a hiedelem, hogy a tanuló rossz iskolai előmenetele közvetlen összefüggésben áll azzal, hogy alacsonyabb fokon beszéli az államnyelvet.

Szakemberek szerint az országban élő kisebbségek nyelvválasztásában az a racionális megfontolás rejlik, miszerint a beszélők a többségi, „modernebbnek” tartott nyelvre való áttérés tényleges „előnyeit” tapasztalják – vagy vélik tapasztalni. Tehát szívesebben alkalmazkodnak ahhoz a közeghez/nemzethez, ahol érzik, hogy abból hasznuk is származik.

Az említett okok hatására a magyar szülők Szlovákiában egyre kevésbé érzékelik az anyanyelvi oktatást „megtérülő befektetésnek”, és választják gyermekeik számára a szlovák iskolát. Az oktatásnak viszont fontos identitásképző funkciója van, ezért a szlovák iskolákban zajló oktatáspolitika szlovákként szocializálódott és szlovákul beszélő diákok számára lehet csak célszerű. A magyar gyermek esetében egyenesen vezet a nyelvcsere, majd az identitásváltás felé.  

Forrás: ma7.sk/Radi Anita