Jelenlegi hely

Önmegismerés fában ábrázolva

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2019, április 18 - 17:54 | Kultúra
A közelmúltban tartott tíz foglalkozás eredményeként gyűlt össze a #Cédrusok című kiállítás anyaga, melyet szerdán láthatott a közönség a Kortárs Magyar Galériában.
Önmegismerés fában ábrázolva

Iván Péter, a galéria vezetője köszöntötte a jelenlévőket, és örömét fejezte ki, hogy a kiállítás szervezői munkájukkal a fiatalokat az önmegismerés mellett a művészet megismerésére próbálták rávezetni. „Ha a gyerekekben kötődés alakul ki a művészet iránt, azzal személyiségük és a társadalomismeretük is fejlődik” – emelte ki Iván Péter.

Benes Tarr Csilla, a foglalkozások egyik vezetője vette át a szót, aki elmondta, hogy az összegyűlt alkotásokból 175 került a Vermes-villa falaira. Szeretettel köszöntötte azt a pár alkotót, akik eljöttek a megnyitóra, sajnálta viszont, hogy a művészetpedagógiai foglalkozások sok-sok résztvevője nem jött el megnézni saját műveit kiállítási keretek közt.

„Egy folyamat kezdetét és végét ünnepeljük itt” – mondta a foglalkozások vezetője. Rengeteg mindent visz magával az ember abból, ami a foglalkozásokon történt – hangsúlyozta Benes Tarr Csilla, hiszen együtt gondolkodtak a gyerekekkel a lélek világáról, részesei voltak annak, amikor az élő szobraikat alkották meg, látták a sárga irigységet, a piros dühöt, a fekete halált. Arról is gondolkodtak, hogy milyenek ők maguk, vagy hogyan tudják színek által kifejezni az érzéseiket, az hogyan vetül le a másik emberben, amikor ránéz az alkotásra. Közben azon is elgondolkodtak, hogy mi az, amit szeretnek önmagukban, és mi az, amin esetleg változtatnának.

Mint megtudtuk, azért is lett Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrus című képe a központi témája a foglalkozásoknak, mivel nagyon sok művészettörténész tartja ezt a képet Csontváry önarcképének. Ebből az elképzelésből indultak ki, hogy játékosan segítve a gyerekeket, mit jelent számukra ez az „önarckép”.

Benes Tarr Csilla köszönetet mondott Kiss Márta képzőművésznek, aki társa volt a foglalkozások során, az összes résztvevőnek, az iskolák diákjainak, a Kortárs Magyar Galéria vezetőjének és asszisztenseinek, valamint alkotótársának, Kuklis Katalinnak.

Az egyik foglalkozásnak portálunk is vendége volt. Hogy mit láttunk és hallottunk, azt korábbi cikkünkben olvashatják.