Back to top

Nyelvi nap a magángimnáziumban

Publikálva: 2016, május 6 - 20:22
Május 6-án nyelvi napot tartottak a Magángimnáziumban.

B.Szabó Csilla, az iskola igazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta, több tematikus napot tartottak már az oktatási intézményben, most először nyelvi napot is. Több évforduló is kötődik az idei évhez, például Shakespeare halálától négyszáz év telt el. "Ezzel is szerettük volna felhívni a figyelmet arra, milyen hasznos, ha a fiatalok a saját anyanyelvük elsajátítása mellett idegen nyelveket is megismernek. Ezen tudást megfelelően használva pedig a tanuló a későbbiekben messzire juthat szakmai pályája során is."

Anyanyelvi lektorok, lingvisztikai előadások is vártak a diákokra, de az irodalom sem maradt ki. Három nyelv - az angol, német és a francia - vitte ma a prímet az iskolában, ahol sajtokat is kóstoltak és édességek is készültek a diákonak köszönhetően, természetesen a nemzetekhez illően.

Az igazgatóhelyettes kérdésünkre elmonda 170 diákjuk között az angol a legnépszerűbb, de természetesen a német és a francia szintjén is szépen fejlődnek és igyekszenek arra tanítani őket, hogy a világhálón vagy éppen a filmeken keresztül összegyájtött nyelvismeretet tudatosan használják fel a nyelvtanulás során is.

Ezt már olvasta?

Cookies