Akik figyelemmel követték az eddigi részeket, azok számára nyilvánvaló, hogy nemcsak egy korszakot szerettem volna dokumentálni, hanem egyben az emlékeimet is megosztani a tisztelt olvasóval.
Az első rész nyitóképén szánkózó kisfiú lehettem volna akár én is, vagy bárki önök közül. Szüleim, nagyszüleim sokat meséltek a régi Dunaszerdahelyről, és ezek a történetek egy-egy „saját sztorival” kiegészítve adtak teljes képet az általam leírt jegyzetekben.
Itt a nyár, kint tombol a kánikula, és ha nincs klimatizált lakásunk, bizony a szobánk falai is ontják magukból a meleget. Ilyenkor mindannyian felüdülésre vágyunk, árnyékot keresünk, vagy a vízben lubickolnánk.
Van egy nagy kincsünk, aminek messzi földről is a csodájára járnak, ez pedig nem más, mint a városi termálfürdőnk. Vagy ahogyan mifelénk mondják, a strand. Évtizedekkel ezelőtt leltek rá, a föld mélyén szunnyadó jótékony vízére, mely azon kívül, hogy gyógyít, egyben hűsíti is felforrósodott testünket.
Mártózzunk meg hát képzeletben, de ha tehetik, javaslom vegyék nyakukba a törölközőt, és irány a „termál”. Ennek megfelelően aktuális írásomat is kissé könnyedebb hangvételűre vettem.
A cikk folytatása a KlikkOut oldalán olvasható el!
