Back to top

Nőnapon a cicákról

Publikálva: 2018, március 10 - 10:42
Több szakmai illetve kulturális program mellett kiállítás is nyílt a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban a Szlovákiai Könyvtárak Hete alkalmából.

A tárlat ötlete egy véletlen találkozásból született, mondta el rövid megnyitójában Lacza Ilona, a könyvtár igazgatóhelyettese. Az egyik társrendezővel, az ANTRE Kiadó igazgatójával, Alena Paľovával beszélgetve határozták el, hogy március hónapban a könyvtár olvasótermében látható felvételek a cicákról szólnak majd. A kiállítás címét adó Každá žena by chcela byť mačkou (Minden nő szeretne macska lenni) ugyanis az egyik legutóbbi kiadványuk címe. A könyvben szereplő képek szerzője, Jela Školková közel 50 fotója került a falra.

A megnyitó során Jana Krajčovičová írónő mutatta be ezt a könyvet, szólt néhány szót a könyv megjelenéséről, a fotóssal való találkozásáról. Majd Jela Školková idézte fel a cicás fotózás kezdeteit, annak érdekességeit, örömeit. A másik társrendező, a Mačičky Dunajská Streda Polgári Társulás képviseletében Péntek Miriam, Görcs Erika és Osvald Tibor jöttek el a megnyitóra. Miriam mutatta be a tavaly hivatalosan bejegyzett társulást, annak munkáját; beszélt az utcán, sokszor sanyarú körülmények közt élő cicákról, azok megmentési lehetőségeiről.

A megnyitót a hosszú évekig Dunaszerdahelyen élő Soňa Horňáková zeneszerző, zenész, előadó kellemes dallamai tették feledhetetlenné.

A kiállítás március végéig tekinthető meg a könyvtár olvasótermében.

A megnyitón készült felvételeinket megtekinthetik Fotógalériánkban.

Ezt már olvasta?

Cookies