Szalay Dávid, a Pázmaneum Polgári Társulás nevében köszöntötte az emlékezőket április 11-én, a költészet napján azon az eseményen, amely középpontjában az egyik legmeghatározóbb és legfájdalmasabb esemény áll a felvidéki magyarok történelmében: a kitelepítés.
Üdvözölte a megjelenteket, kiemelve Újvári Zoltán István beosztott diplomatát Magyarország pozsonyi nagykövetségéről, Horony Ákos kormánybiztost, Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely polgármesterét, Puha Györgyöt, városunk alpolgármesterét, Nagy Darina hivatalvezető asszonyt, a megjelent városi képviselőket és Bögi Ferencet, Bögellő község polgármesterét.
„Ma egy olyan második világháború utáni történelmi seb előtt hajtunk fejet, amely generációkon átívelő fájdalmat hozott. De ma nem csupán egy történelmi eseményre emlékezünk, ma családokra emlékezünk, akiket otthonaikból szakítottak ki néha éjjel, egyetlen bőrönddel a kezében, mindenüket hátrahagyva“ – emelte ki bevezetőjében Szalay Dávid.
Karaffa Attila, városunk alpolgármestere, a Pázamenum ügyvezető elnöke az idén már 20 éves társulás nevében köszöntötte az egybegyűlteket.
„Emlékezni jöttünk, hiszen városunk egyik emléknapja is a Felvidékről kitelepítettek emléknapja. Valóban azok a sebek, azok ma is fájnak, hiszen 80 évvel ezelőtt kimondták ránk az ítéletet, és azóta háborús bűnösök vagyunk, hiszen nem változtatták meg ezt a jogszabályt“ – mondta a társulás elnöke, majd arra biztatta a jelenlévőket, hogy
„bátran vállaljuk magyarságunkat, és erre biztatjuk a jövő generációját is, hogy ők is bátran, hittel, mindig büszkén vállalják magyarságukat, természetesen tiszteletet adva más nemzeteknek, de a sajátunkból ne adjunk“.
A megemlékezés szónoka, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere Eduard Beneš 1945 májusában elmondott mondatait idézte, melyekkel a Csehszlovákia területén élő magyarok és németek elüldözéséről, jogfosztásáról, a kisebbségi jogok megszüntetéséről beszélt az akkori államfő.
A magyarokat kollektív bűnösséggel vádolták, elvették állampolgárságukat, kizárták őket a közéletből, megfosztották állásaiktól, tanulási lehetőségeiktől, és kulturális egyesületeik is megszűntek. A magyar közösség elűzésének célja mögött politikai nyomásgyakorlás és etnikai tisztogatás állt. Több tízezer embert telepítettek ki kényszerrel, marhavagonokban, gyakran családokat szakítva szét - emlékeztetett városunk polgármestere. Ugyanakkor arra is felhívta az emlékező összejövetel résztvevőinek figyelmét, hogy ha a közösségünk tagjainak deportálását, vagy kitelepítését 1949. évet követően hajtották volna végre, akkor háborús bűntettet követtek volna el azok, akik ezt a tervet kiötlötték és megvalósították, mert 1949-ben írták alá a genfi egyezmény, amely tiltja a lakosok kényszer kitelepítést.
„Tehát, tisztelt Szlovák Értelmiségiek Egyesülete, a magyar lakosság önként s dalolva hagyta volna el a szülőföldjét, amelyről Önök olyan hangzatos gondolatokat fogalmaztak meg – vagy mégsem? Hát nem! Mert bizonyára, ha az Önök családja is érintett lett volna a deportálással vagy a lakosságcserével, akkor ilyen következtetésre nem jutottak volna“ – emelte ki Hájos Zoltán.
A második világháború befejezése után Európa népei reménnyel tekintettek a jövőbe, ám a Csehszlovákiában élő magyarok számára ekkor kezdődtek a megpróbáltatások: jogfosztás, üldöztetés, félelem, deportálás, vagyonelkobzás, megaláztatás. A Csehországba történő deportálásokkal, a Magyarországra történő lakosságcserével családokat szakítottak szét, emberi sorsokat törtek ketté - sorolta a csehszlovákiai magyarságot érintő sérelmeket a szónok, majd a saját családjával szemben elkövetett eseményekről is beszélt.
„Azért mondom el ezt itt és most, a kitelepítettek emlékművénél, mert a mai napig még senki sem kért bocsánatot azokért az atrocitásokért, amelyeket a szülőföldjükről elűzött magyar embereknek kellett elszenvedniük“ – magyarázta a polgármester.
„A deportálások és a kitelepítések emléke traumaként él közösségünkben, amelyet egy megfelelő politikai gesztussal fel lehetne oldani, amely előre mutató lehetne a Szlovákia és Magyarország viszonyában és a szlovák magyar megbékélést is elősegítené“ – zárta ünnepi beszédét Hájos Zoltán.
A történelmi visszatekintés után Bíró Bulcsú, Dunaszerdahely diákpolgármestere, a Szent István téri Közös Igazgatású Iskola diákja, Póda Tamás, a Szabó Gyula Alapiskola diákja, és a Közös Igazgatású Szakközépiskola, Szabó Gyula 21 és a Rákóczi Szövetség középiskolai helyi szervezet diákjai, Rampasko Rebeka, Lipkovics Péter, Fodor Ádám, Kiss Gabriella és Chyba Viktória szavalattal, énekkel tisztelegtek az emléknapi programon, majd a megjelentek az emlékezés koszorúit helyezték el a kitelepítettek emlékművénél.
Az emlékezésen készült felvételeinket képgalériánkban tekinthetik meg.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Kedves családi délután a Rákóczi Szövetség jóvoltából
Családi délutánon köszöntötte a leendő elsősöket április...
Megerősítik és összehangolják az ellenőrzéseket a száj- és körömfájás miatt
A központi válságstáb döntése alapján a szlovák...
