Back to top

Adventi vásár és ünnepvárás Sikabonyban

Publikálva: 2024, december 2 - 11:48
Advent első vasárnapján rendezte meg a Sikabony Polgári Társulás hagyományos adventi vásárát. A szép és tartalmas karácsonyváró ünnep alkalmával az első adventi gyertyát is meggyújtották a városrész nagy koszorúján a Sikabonyi Gálffy Ignác Közösségi Ház udvarán.
Adventi vásár és ünnepvárás Sikabonyban

A sikabonyi adventi vásárra sokan kíváncsiak voltak, szép és hasznos ajándéknak való között válogathatott az, aki eljött. A szép idő pedig sokakat kicsalogatott, hiszen nem csupán a karácsonyra valót lehetett beszerezni, hanem megnézhették a Krpčiarik gyermek néptánccsoport kedves fellépését, illetve forró punccsal, forraltborral, teával, az éhesebbek pedig minden más finomsággal olthatták szomjukat és éhségüket.

A vásár programjának a részét képezte az első adventi gyertya meggyújtása Sikabony városrész adventi koszorúján is. Az eseményen Fodor Mihály, a Sikabony Polgári Társulás elnöke köszöntötte elsőként a szép számban megjelenő közösséget.

„Elérkezett az adventi időszak, a várakozás, ideje. Nemsokára megszólal a karácsonyi csengő, amelynek hangja a család, a békesség és a szeretet melegét hozza el”

– fogalmazott a társulás elnöke, aki hozzátette, mennyire jó látni azt, hogy milyen sokan eljöttek a sikabonyiak adventi vásárába.

„A karácsony a legszebb, legbensőségesebb ünnepünk. Ilyenkor van igazán alkalmunk arra, hogy rohanó világunkban egy kis szünetet tartsunk és szeretteink körében békésen, meghitten ünnepeljünk”

– tette hozzá Fodor Mihály, kiemelve még, hogy ezekben a napokban figyeljünk jobban egymásra, hiszen a legfontosabb ajándék épp a szeretet kellene legyen:

„Nőjön a szívünkben a vágyakozás a megértés, az igaz szeretet iránt!”

Hájos Zoltán polgármester is ellátogatott a sikabonyiak körébe.

„Évről évre látom, egyre többen vagyunk itt Sikabonyban, sokan érzik a szükségét, hogy együtt legyünk, hogy közösen kezdjük el az adventet, a várakozást, a felkészülést”

– fogalmazott a polgármester.

„Jó a bensőnkben is rendet tenni karácsony előtt... (...) És fontos a hagyomány is – hiszen semmi sem magától értetődő. Fontosak a tradíciók, azok átadása utódainknak, amin persze dolgozni is kell. Ilyen a karácsony ünnepe is, amit valódi ünneppé kell tennünk”

– jelezte Hájos Zoltán.

Puha György alpolgármester, a városrész képviselője is szólt az egybegyűltekhez, köszönetet mondva a főszervező társulásnak és az egész csapatnak az ünnepi alkalom mögött álló munkáért.

„Minden, amit itt körülöttünk látunk, a karácsonyfa, a betlehem, a díszítés közösségi munka eredménye, a sikabonyiak összefogását dicséri. Sokan dolgoztak itt az előző két hétvégén, hogy méltóképp megünnepelhessük karácsonyvárást”

– mondta az alpolgármester. 

„Jó itt együtt lenni ismerősökkel, barátokkal, és valóban élmény itt minden egyes eltöltött perc”,

zárta Puha György, áldott adventi készülődést kívánva a megjelenteknek.

Ezt követően Bozay Krisztián esperes megszentelte az adventi koszorút, majd Ollé Tamás diakónussal és a megjelent Gríger Krisztina reformárus tiszteletesasszonnyal mondtak közös imát.

Az ünnepvárás hangulatát meghittebbé és szebbé varázsolta Vida Barbara éneke és a Nemeshodosi Megmaradásunkért kulturcsoport fellépése is.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies