A megnyitó hangulatát Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas előadóművész alapozta meg; mint mindig, most is csodálatos élményben részesítve a nézőket,; életjubileuma és a jubileumi kiállítás alkalmából köszöntve Lőrincz Zsuzsát.
Németh Imre énekes dallamai után Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria vezetője üdvözölte a szép jubileumi kiállítás látogatóit, kiemelve Karaffa Attilát, városunk alpolgármesterét, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatóját, Varga Viktort, Luzsicza Árpád Lajos festőművészt, Tóth László, József Attila-díjas költőt.
Rövid köszöntőjében kiemelte, a Kortárs Magyar Galériának fontos, hogy teret adjon a hazai művészeknek, főleg, ha ilyen szép jubileumról van szó, majd röviden összefoglalta a kiállító művész eddigi munkásságát.
Luzsicza Lajos Árpád bevezetőt volt hivatott mondani az évtizedek óta barátjának vallott művésznőről; a kapcsolódásaikról, a városokhoz kötődésekről beszélt, kiemelve Zsuzsa két kedvenc városát: Pozsonyt és Prágát. Lőrincz Zsuzsa lokálpatrióta, aki elsősorban pozsonyi, de lehetne csallóközi, vagy prágai, mert mindehhez kötődik – mondta Luzsicza Lajos. Pozsonyt, ahol a művésznő megszületett, ahol, mint kislány rácsodálkozott a városra, még Prága sem feledtette.
„Prága, amely szürke volt a 70-80-as években, amikor ugyanazokban a műtermekben tanultak. A műterem egy kis sziget volt számukra, a gondolkodás, alkotás szigete” – emlékezett bevezetőjében a festőművész.
„Irigylem Zsuzsát, íróként irigylem! Mert mit kap az író? Egy vakítóan üres felületet – legyen az papír, vagy a számítógép képernyője –, és ezt a semmit kell megtöltenie olyannal, ami az adott pillanatban nincs is, mégis van, mert ott a gondolat…
…
A képzőművész? Egész világ van előtte, anyagok halmaza, struktúrája - melyekkel, ha nem is tudja, mit kezdjen, elkezdik vezetni, irányítják, megfogalmaztatják a gondolatait, gondolatokra késztetik őt. A struktúra kegyeltjei“
– hangzottak el Tóth László köszöntő beszédének bevezető gondolatai.
A kiállító teremben körülnézve, a kiállított tárgyakat megszemlélve azt látja a látogató, hogy bármi kerül Zsuzsa keze ügyébe, minden azonnal dialógusba lép vele – folytatta a költő, hozzátéve:
„és ha nincs a keze ügyében az elképzeléseinek megfelelő papír, hát készít magának…“
A kiállító művész egész életművét megidéző, csupán szűk keresztmetszetű válogatásnak keresve sem találhattak volna jobb helyet a Vermes-villánál, hiszen „nemcsak a kiállítóterek adnak teret a falai közt elhelyezett anyagnak, hanem az is magához idomítja a megtekintésre bocsátott teret. A tárlatot látgató pedig a kettő együttes hatását viszi haza magával a tudatában“ – méltatta a kiállítást a szónok.
„Mégsem irigylem Zsuzsát. Mert ami áldás a számára, egyszersmind átok is. Mert a döntés mindig az övé: meghallani a holt anyagban az élet és a léten túli, a transzcendens szavát“
– zárta ünnepi szavait Tóth László.
A szívhez szóló szavak után az ünnepelt, Lőrincz Zsuzsa köszönte meg a lehetőséget, hogy ebben a szép térben állíthat ki, Dráfi Mátyásnak a szavalatot, Tóth Lászlónak a szórakoztató írását, Luzsicza Lajosnak a szép szavakat, a galéria munkatársainak a szervezést és a segítséget.
Dráfi Mátyás újabb szavalata zárta az ünnepi megnyitót, melyen a meglehetősen kellemetlen időjárás ellenére is szép számban vettek részt érdeklődők.
A kiállításmegnyitón készült további felvételeinket megtekinthetik képgalériánkban.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Megszállt múlt, megszállt hétköznapok – kommunista hálózatok Magyarországon és Csehszlovákiában
Itt az MCC új előadása: spiclik, besúgók és társutasok...
