A magyar színészválogatott Dunaszerdahelyen

„A hatalmas, színes plakátok egész héten hirdették az »eljövendő nagy eseményt«, fél Csallóköz lázban égett, naponta fohászkodva, nehogy az időjárás vasárnapra ismét gonosz tréfát űzzön” – írta Kanovits György a Csallóközben a várva várt napról hozott tudósításában, megjegyezve, hogy végül napos, szép idő mellett várta a kíváncsi nézősereg a nagy csapatot, köztük

Bodrogi Gyulát és „a daliás Toldi Miklós-utánzat, szép szál nőbálvány” Bujtor Istvánt, de ott volt Juhász Jácint, Horváth László, Szirtes Ádám, Fülöp Zsigmond, Besztercei Pál, Hadics László, Németh Sándor, Suka Sándor és Kalló János is. 

A beszámolóból kiderült az is, hogy a színészek hetente egyszer, Angyalföldön tartottak edzést, és az állandó keret 15–20 játékosból állt, de általában változott – így például Dunaszerdahelyen aznap hiányzott a törzsgárdából Garas Dezső, Zenthe Ferenc, Koós János vagy Aradszky László.

A járási öregfiúk csapatát pedig „Plavy, Antal, Magyarics, Szabó, Kmeť, Hodossy, Szigeti, Pacek és a többiek” alkották. 

S bár a nézősereg láthatóan és hallhatóan elsősorban a „színésztizenegytől” várta a jobb játékot és persze a győzelmet is, a hazai öregfiúkat ez nem hatotta meg. 

Mondani sem kell, hogy a barátságos mérkőzés természetesen inkább szórakoztatás volt a javából, ahol eleinte a „nekem is egy, neked is egy” alapon ment a „küzdelem”, gólok nélkül.

Majd a 17. percben Juhász Jácint csavart be a tizenegyes tájékáról egyet a hálóba, ám 5 percre rá Pacek 1:1-re módosította az állást. A félidő végéig Hodossy révén 2:1-re erősített a helyi gárda.

A második félidőben aztán a hazaiak kapuját többször is vészesen fenyegette a három színész csatár, Bujtor István, Bordogi Gyula és Juhász Jácint „labdabűvölése és észbontó csele”, amit a közönség „harsogása és nagy hullámokban kicsapódó nevetése” tetézett. 

Kanovits beszámolója szerint a második félidőben

„a vezéregyéniség kétségkívül Bujtor. Hihetetlenül keveset fut, mégis rendezője a támadásoknak. Mindezt addig csinálja, míg a 17-ik percben egy hátborzongató cselszlalom után akkora gólt ragaszt, hogy füstölgő, kénszagú csík marad a labda nyomán”, amivel 2:2-re egyenlítettek.

„Horváth Laci únja hátul a munkanélküliséget, előrerobog. Égszakadás, földindulás, a hálóban egy roppanás. 3:2.”

Aztán, mivel „Bujtor megúnhatta az egygólos vezetést, (...) a 27-ik percben néhány kecses mozdulattal elaltatja a fél védelmet és ismét egy kis, kénköves »ménkűt« suhint a bal alsó sarokba, 4:2.” Rá három percre ismét bekeveredik a labda (s még az éles szemű riporter sem látta, kitől, így hát) valakitől a hálóba: 5:2. 

…„és amikor a 37-ik percben Bujtor harmadik tüzes istennyilát fogadta a közönség egetverő üdvrivalgással, nyilvánvaló lett a színészválogatott győzelme”, noha a helyiek ezt követően a „magyar–angolos” 6:3-ra, s legvégül 6:4-re igazították a meccseredményt. 

„A befejezést jelző sípszó egyben indítójelzésként szolgált az ülő, fekvő és állórajtból startoló autogrammgyűjtők részére. Később (aztán) az öltözők előtt szorongott a különféle cetlikkel meg írószerszámokkal felfegyverzett tömeg.”

A pompás szórakoztató délután színvonalát pedig csak emelte a szünetben a csapattal érkezett Voith Ági rövid fellépése is. Az eseményt pedig ugyancsak pompás felvételeken Németh Sándor örökítette meg a számunkra (lásd a fotókat!). 

Nagy Attila helytörténész