„Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”
Az egyházi évben ez az ünnep a hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő, Jézus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezetére szentelt negyvennapos időszak, amelynek kisebb megnevezett egységei, hetei, vasárnapjai, ünnepei is vannak. Középkori magyar nyelvhasználatban gyökerező nevük máig él.
A most véget érő farsangi időszak utáni első napon, azaz hamvazószerdán a szentmise keretében az előző évi megszentelt barka hamujából keresztet rajzol a pap a hívők homlokára, e szavakkal: „ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”.
A szomorúság jelzésére hamvazószerdán a szentmisén lepellel el is fedik a feszületeket.
Az Anyaszentegyház hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt.
Ekkor a 14 és 60 év közötti hívek napjában csak háromszor étkezhetnek úgy, hogy csupán az egyik étkezés alkalmával lakhatnak jól. Ez alól kivételt képeznek a betegek és az áldott állapotban lévő kismamák.
Idén a hamvazószerda egybeesik a szerelmesek ünnepével, Valentínnal, azaz Bálint-nappal.
A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. A hamvazószerdát követő negyvennapos böjt alatt pedig tartózkodtak a mulatságoktól és a húsételektől is.
Nagyböjti népszokások
Marczell Béla Csallóköz néprajzának jeles kutatója szerint »a csallóközi paraszti társadalom a nagyszombati föltámadási szertartásig szigorúan megtartotta a nagyböjti előírásokat. Húst és zsíros ételt kezdetben még vasárnap sem készítettek, csak olajos vagy olajon főzött, sütött ételeket fogyasztottak. Edényt is csak olyat használtak, amelyben sohasem készült zsíros étel. Ezek voltak a böjti edények. Máskor ezeket egyáltalában nem használták. A nagyböjt szerdája és péntekje pedig szigorú böjt volt, ami azt jelenti, hogy napjában csak egyszer laktak jól.
A Csallóközben igen elterjedt és kedvelt böjti eledel volt a kőtés.
A kőtéshez a megtisztított és kevés rozzsal kevert búzát tenyérnyi vastagon egy deszkán szétteregették, meleg helyre tették, s letakarták vizes ruhával. Mindennap meglocsolták, így már rendszerint a harmadik napon csírázni kezdett. Igen vigyáztak arra, hogy a Nap melege ne érje, mert ekkor gyorsabban megsárgult. Amikor már teljesen szép sárga lett, ledarálták, majd jó hideg vízben kimosták, „kicsavarták, mint a ruhát”, a levét pedig többször átszűrték. Kevergetni kellett, hogy a benne lévő keményítő le ne ülepedjék. Kevés liszttel bekeverték, hogy sűrűbb legyen. Ezután lábosba öntötték, a közepébe nádat szúrtak – ezen szálltak ki a sütés közben keletkezett gázok – s szép pirosra sütötték.
Egy kisudvarnoki adatközlő szerint kőtés-sütéskor kevés lóganét kellett átdobni a kéményen, akkor a kőtés jó magasra följött, kifutott a sütőből.
Ez az egyszerű böjti eledel egy házból sem hiányozhatott, a rokonság és a szomszédok kóstolót is küldtek egymásnak.
A hamvazószerdát követő csütörtökön, népi nevén zabálócsütörtökön egy napra még szünetelt a szigorú böjt, ekkor fogyasztották el a farsangi maradékot. A palóc nyelvterületen egyes helyeken a hamvazószerda utáni csütörtök neve kövércsütörtök, amely név szintén a farsangi ételmaradék elfogyasztására utal. Kelenyén viszont azért nevezték zöldcsütörtöknek, mert ekkor már nem volt szabad húst enni, írja Csáky Károly.
A böjti időszakban nem alakult ki jellegzetes népszokás sem. Rendszerint az időjárás is eléggé mostoha szokott lenni, a tél ekkor élte ki utolsó napjait. A szeles, hűvös időre a csallóköziek így mondták: fújnak a bűti szelek. Meg azt is tudták, hogy
„azír fújnak a bűti szelek, mer ezekbe a napokba lett kivígezve az Úr Jézus”.
Azt is megfigyelték, ha böjtben sok szél fúj, gazdag lesz a gyümölcstermés, de száraz lesz a nyár. Nagyböjtben tilos volt a tánc, mert ha táncoltak, tavasszal a fákról lehullottak a virágok.«
(nagy / dszi)
