
A Vámbéry Ármin Alapiskola díszcsarnoka ezúttal is boldog gyerekekkel telt meg, akiktől előbb Masszi János igazgató búcsúzott, majd az iskolai szülői szövetség elnöke, dr. Horváth Zoltán, városunk alpolgármestere is.
A Vámbéry felsorakozott osztályai előtt Horváth Zoltán megköszönte a pedagógusok fáradságos munkáját, amellyel a gyerekeket egész tanéven át vezették, majd a gyerekekhez szólva boldog és vidám nyári szünidőt kívánt.
A beszédeket követően Masszi János jutalmakat adott át minden évfolyam legkiemelkedőbb tanulóinak, s ezután a díszcsarnokból az osztályok mindegyike visszatért saját osztályába, ahol az osztályfőnökök kiosztották a gyerekek számára a bizonyítványokat.
Hírportálunk nevében mi is minden tanulónak boldog és felhőtlen pihenést, igazi vakációt, tartalmas nyári szünetet kívánunk!
Ezt már olvasta?
Szárnyakat kaptak Nápoly felett – egy felejthetetlen osztálykirándulás története
A Közös Igazgatású Szakközépiskola, Szabó Gyula 21. –...
Sikeres családi szombat a Vámbéry Ármin Alapiskolában
Idén június 6-án, szombaton immár 25. alkalommal került...
