„Elfelejtettünk csak lenni”

Egy újságíró egyszer megkérdezte Thomas Mertont, hogy szerinte mi korunk legsúlyosabb lelki betegsége. A trappista szerzetes és lelkiíró egyetlen szóval válaszolt: hatékonyság…

Meglepő, ugye? Hogy lehet egy manapság mindenütt elvárt, pozitív dologra ezt mondani? Merton indoklása így szólt: „A kolostortól a Pentagonig sehol sem állhat le a gépezet…, ezen felül semmi másra nem marad időnk és energiánk.”

Azt hiszem, igaza van. Annyira elfogadtuk azt, hogy mindig TENNI kell, hogy közben elfelejtettünk csak LENNI.

Most: vegyünk ki szabadságot abban, hogy mindent egyedül akarunk megoldani – Nélküle. (Minek megvárni, míg rájövünk, hogy másképp úgysem megy?!) 

Most: hagyjuk abba egy picit az „istentjátszást” – engedjük át ezt végre Neki. (Nézzünk már tükörbe: Neki ez amúgy is sokkal jobban áll!) 

Most: lógjunk el egy időre a saját életünknek hitt örökös és nyugtalan mocorgásból – Lógjunk meg Vele! (Ne aggódj: amíg Vele vagy, nem maradsz le semmiről…)

Vagy mindezt kicsit másképp megfogalmazva is lehet: „Igaz, hogy az ima nem szalad el, mint a kecske, de azért mégiscsak el kell mondani.” (Sólem Áléchem)