A bősi vízi erőmű vasúti kiszolgálását eleve ideiglenesre tervezték, így az erőmű felépítése után nem voltak további tervek az ipari vágány használatára, illetve hasznosítására. A vágány mellé közutat is fektettek, aminek építése egyidejűleg történt a vasúttal. Később ennek egy része a várost elkerülő körgyűrűben hasznosult, és csupán a régi szemétteleppel szembeni letérőtől vált önálló úttá, csaknem nyílegyenesen Bős felé.
Visszatérve az ipari vágányára, mely az egyes számú váltóval ágazott le az állami vasutakról, s annak első szakasza a Komárom felé vezető vasúti pálya mellett húzódott, majd egy jobbos kanyarral a víztisztító állomás előtt elhaladva az átadó állomáshoz érkezett (nagyjából ezen a területen találjuk ma a konténerlerakó vállalatot).
Az ipari vágány kialakításához szükséges volt megfelelő szélességben területeket „elhódítani”, amit például a zöldfasori kiskerteknél azok megkurtításával nyertek.
A Bősi úti felüljáró már úgy került kialakításra, hogy alatta két sínpár haladt el. Mivel a bősi ipari vágány jelentős részét előre összeszerelt mezőkből építették, szükség volt továbbá a dunaszerdahelyi pályaudvar átalakítására is. Itt rakodó- és szerelővágányokat létesítettek a Karcsai út elején található garázsok helyén, amivel egyidejűleg a vasúti átjáróban háromra növekedett a vágányok száma. Ezek csupán technikai jellegű információk, de a jelentős beruházás a tájformáló jellegén túl lehetőséget adott a hétvégi kerékpározásokra, mivel az ipari út a „vad” természetben haladt keresztül, ráadásul rövidebb idő alatt lehetett eljutni rajta Bősre, mint az állami úton. Ezt használtuk ki édesapámmal jó időben, hogy megnézzük hogy áll a „víziszörny” – ahogy annak idején nevezték – építése.
Bögi Róbert írásának folytatását a KlikkOut weboldalán itt olvashatják el
Ezt már olvasta?
2025-ben is keresik a felvidéki magyar női példaképeket
A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás tizedik...
