Az elszakítottság idővel beférkőzik az ember zsigereibe

Karaffa Attila, a társulás elnöke köszöntötte a vendégeket és az érdeklődőket.

„Mindig öröm számunkra, ha olyan írókkal találkozhatunk Dunaszerdahelyen, akik erőt adnak nekünk, határon túlra szakadt magyaroknak, miközben az egységes magyar nemzet tagjaiként közösen élhetjük meg ezt az estét” – fogalmazott.

Domonkos László megköszönte a meghívást, kiemelve, mennyire különleges számára, amikor az elszakított területeken jár, és ott találkozhat az olvasókkal – ez mindig többletet jelent számára. Hozzátette: bár sem ő, sem Jezsó Ákos nem határon túl született, szüleik onnan kerültek Magyarországra.

A Dunaszerdahely révén is ismertté vált „Egy vérből valók vagyunk” gondolata mentén hangsúlyozta: van valami közös azokban, akik családilag kötődnek az elszakított területekhez.

„Az elszakítottság idővel beférkőzik az ember zsigereibe. És megkockáztatom, hogy nemcsak azokéba, akik benne élnek, hanem azokéba is, akik családi alapon kapcsolódnak hozzá” – mondta.

Jezsó Ákos – aki családi szálakon keresztül Bakához, Csallóköznádasdhoz és Érsekújvárhoz kötődik – szintén felidézte családja történetét: a Beneš-dekrétumok következményeit, a kényszerű áttelepülést, majd a későbbi újratalálkozásokat.

„Nem én éltem meg mindezt, mégis bennem maradt. Úgy érzem, ezek a történetek más mentalitást adnak a következő generációknak is” – fogalmazott.

A beszélgetés során szó esett a trilógia megszületéséről és az alkotói folyamatról is. A szerzőt felesége inspirálta, miközben saját családja történeteit is beleszőtte a műbe, alapos történeti kutatásokkal kiegészítve. A központi motívum egy elszakított ikerpár sorsa, amely tulajdonképpen az anyaországi és a határon túli magyarság szimbóluma is.

A trilógia három kötete egy-egy korszakot jelenít meg. A Megyek túlra 1938-tól indulva 1948-ig ível, és alapvetően a hitről, a reményről és a szeretetről szól.

A második, a Mécses a ködben című részben a múlt század 50-es éveiben játszódik a két család párhuzamos élete, a Rákosi rendszerben és a nemzetiségi problémák idején, ennek csúcspontja az 56-os forradalom. A harmadik, az Éjfélre kialszanak a lángok pedig a jelenbe hozza az olvasót, az asszimiláció folyamatát bemutatva.

A trilógia különlegessége, hogy nem csupán történelmi regény: a valós történelmi események mellett személyes, családi történetek is szerves részét képezik.

Az est egyik fontos üzenete is megfogalmazódott: mindent meg kell tenni azokért, akik számára – a körülmények ellenére is – fontos a magyarságuk és az összetartozás.

„Az összetartozás olyan, mint amikor a tó jege kialakul: egy molekula megfagy, majd egy másik, és egyszer csak az egész felszín egységgé válik” – érzékeltette a gondolatot Jezsó Ákos.

A beszélgetést követően Darnai Zsolt személyes párhuzamot vont a hallottak, és saját élete között, felidézve, hogy gyűjtései során milyen szeretettel emlékeztek Jezsó Ákos egykor Bakán tanító nagyszüleire.

Molnár Judit szintén saját, gömöri gyökereiről beszélt, kiemelve: a kitelepítések és meghurcolások sok családban sokáig kimondatlan, tabuként kezelt történetek maradtak.

Az est végén Karaffa Attila megköszönte a vendégeknek az élményt, és hangsúlyozta: a Pázmaneum évek óta fontosnak tartja a kitelepítések emlékének ápolását, hogy a fiatal generációk is megértsék és továbbvigyék a múlt tanulságait.

Szöveg és kép: Rózsár Vince