![Nagy Attila felvételei Katonahőseinkre emlékeztünk](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/nov/12/ata_2652_0.jpg?itok=-yPO0_Pq)
Az első nagy világégést lezáró compiègne-i fegyverszüneti egyezmény évfordulóján városunkban azokra a hétköznapi katonahősökre emlékeztünk, akik családjaikért, otthonaikért, szülőföldjükért áldozták fel életüket, s akik közül sokan otthonuktól távoli jeltelen sírban alusszák „békéjük örök és igaz álmát”.
Az emlékező ünnepségen elsőként Bíró Bulcsú, a Szabó Gyula Alapiskola tanulója Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versével idézte fel a háború borzalmait, majd Németh Imre zeneszerző, zenész, zenepedagógus énekelt szívbemarkoló, fájdalmasan szép katonadalokat a hősök emlékműve előtt.
„Kegyelettel kell emlékeznünk azokra a katonákra, akiknek el kellett jutniuk a gonoszok által készített földi pokolba, hogy mi békében élhessünk; és az ő felemelésükkel a jelenben azon kell lennünk, hogy megóvjuk az utánunk következő nemzedék életét mindazoktól a borzalmaktól, amelyeken a világháborúk áldozatai átestek; békére kell hangolni a szívünket–lelkünket, mert a keserű XX. század után most az a feladatunk, hogy megnyerjük a XXI. századot. Rájuk támaszkodhatunk, a mi hőseinkre, az ő tudásuk, tapasztalatuk és elszántságuk erőt ad nekünk” – fogalmazott beszédében mons. Szakál László Jájos katolikus esperesplébános, az ünnepség szónoka.
„A mi feladatunk ugyanis nem az öncélú emlékezés és a múlton való búslakodás, hanem az igaz tettekkel való tisztelgés” – figyelmeztetett.
Beszédjét követően a megjelent intézmények és iskolák képviselői és a kései utódok a kegyelet koszorúit, mécseseit helyezték el az emlékműnél.
Az eseményen részt vett többek között A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármester, Márvány Miklós, Magyarország Nagykövetségének pozsonyi munkatársa, Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója, városunk képviselői és intézményvezetői, valamint a Szabó Gyula Alapiskola, a Kodály Zoltán Alapiskola és a Szent János Egyházi Alapiskola tanulói is.
(nagy)
Ezt már olvasta?
![Tovább folynak a munkálatok a Pozsony - Komárom vasútvonalon](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/7/img_3598-4007_0.jpg?itok=bJKvJWoy)
Tovább folynak a munkálatok a Pozsony - Komárom vasútvonalon
Hétfőtől, július 8-tól csütörtökig, július 11-ig újabb...