„A nemzet örök”

Nagy számban gyűltek össze megemlékezni az ünneplő dunaszerdahelyiek, akiket köszöntve Hájos Zoltán polgármester elmondta,

„még ha a szomszédos országban tartó háború árnyéka rá is vetítődik a mai ünnepségünkre, az itt megjelentek jelenlétükkel igazolják, hogy hagyományainkra és nemzeti ünnepeink megünneplésére szükségünk van”.

A polgármester szerint a korábbi évekhez képest sajnos „most nem tud a kárpát-medencei magyarság egységes szellemben ünnepelni és megemlékezni az 1848–49-es magyar forradalomról és szabadságharcról, mert a Kárpátalján élő magyar közösség közvetett módon is érintett az orosz–ukrán háborúban. A felvidéki magyar közösség is szolidaritását fejezi ki Ukrajna polgáraival, adományokat küld Ukrajna polgárainak megsegítésére, a háború elől menekülőknek ideiglenes szállást és ellátást biztosít, ugyanakkor azért ne felejtsük el, hogy az ukrán kormányzat nem engedte az országa területére belépni a Szövetség politikai párt országos elnökét, Forró Krisztián urat, vagy törvénnyel tették lehetetlenné az Ukrajnában élő magyar közösség számára az anyanyelven való oktatást” – figyelmeztetett, majd hozzátette:

„Dunaszerdahely testvérvárosának, a kárpátaljai Beregszásznak a felkérésére a dunaszerdahelyiek és a környékbeli lakosok is megmozdultak, s a sikabonyi közösségi házba elvitték adományaikat.”

Hájos Zoltán rámutatott, hogy manapság a nemzeti önazonosság felvállalása nem érdek, „sokan úgy gondolják, hogy a mai világban számukra ez nem eléggé fontos, pedig fontos, és nemcsak az egyénnek, hanem a felvidéki magyar közösségnek is. Akik tanulás, vagy munka végett kerülnek idegen országokba, ott érzik igazán szükségét annak, hogy felvállalják nemzetiségüket, hiszen azáltal válnak egyediekké, különlegessé a helyiek szemében.

Szlovákiában viszont sokan fordítva viselkednek, nem akarják felvállalni nemzetiségüket, mintha tartanának a többségtől, inkább szeretnének beolvadni, nem akarnak egyediek maradni. Ez a fajta viselkedés gyorsítja asszimilációnkat, a közösségünket pedig jelentősen gyengíti.”

Arra kért ezért mindenkit, akihez a mai nap üzenete is eljut, hogy „bátran vállaljuk fel magyarságunkat, tartsuk meg azt, e szellemben neveljük fel gyerekeinket és unokáinkat, hogy ne legyen hiábavaló ükapáink és dédapáink vére, amelyet az 1848-49-es forradalomban hullattak a szülőföldünkért”.

Kovács László történész, az ünnepség szónoka szerint „a nemzetek életében nem túl gyakoriak az olyan események, melyek örök nyomot hagynak emlékezetükben. (…) Az ilyen emlékezések mindig alkalmasak arra, hogy mi, ma élő emberek kapcsolatot keressünk hős elődeinkkel, felidézzük emléküket, felidézzük az eseményeket, azért, hogy tanuljunk a hibákból, hogy az eredmények büszke tudatában teljesítsük mai feladatainkat. A múltra való emlékezés erősíti a nemzeti tudatot, fokozza a határokkal egymástól elválasztott nemzet összetartó erejét.

Fábry Zoltán mondta: »Ha elvágod a múlthoz vezető gyökereket, táplálékától fosztod meg a nemzetet. Ez a nemzet tulajdonképpen már nem él, csak ideig óráig tengődik még.« Mi nem engedhetjük meg, hogy ezeket a gyökereket elvágják, mert mi élni akarunk, és magyarként akarunk élni az idők végeztéig.”

„Ha 1848. március 15-re emlékezünk,” – folytatta Kovács László – „nem tehetünk mást, csak egyetértéssel idézhetjük Jókai Mórnak, a márciusi napokban Petőfi hű fegyvertársának megragadó szavait: »Ezt a napot Petőfi napjának nevezze a magyar nép, mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel.«

Kovács László hozzátette azt is, hogy „a forradalom nyitányát követő, a magyar történelem csodálatos másfél évének azonban

minden szereplője valamilyen módon hős volt. (…). Az önkénteseknek, a nemzetőröknek, a honvédeknek, volt császári tiszteknek a harc vállalása volt igazán hősi cselekedetük. (…)

Amikor ma, ezekre a százhetvennégy évvel ezelőtti eseményekre emlékezünk, tudatosítanunk kell, hogy Petőfiék, Kossuthék, s a sok ismeretlen hős tettei akkor az európai haladás élvonalába emelték a nemzetet. Európa figyelő szemét akkor Pest-Budára és Pozsonyra vetette. Ezernyolcszáznegyvennyolc összezúzta az előző ósdi politikai rendszert, a jobbágyságot, a feudalizmust. Szabadságot, jogegyenlőséget és polgári viszonyokat teremtett. Kivívta az ország függetlenségét, széttörte az önkényuralom bilincseit.

Ápoljuk a negyvennyolcas március szellemét, s fogadjuk meg Kossuth szavait:

»A nemzet örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, ami van, hanem az iránt is, ami lehet, s lesz!« Úgy legyen!”

A beszédeket kultúrműsor előzte meg, illetve követte. Előbb Hlinka Igor és Kelemen László, a Szent István téri Közös Igazgatású Iskola diákjai szavaltak (felkészítő tanáruk Mucska Zsuzsanna volt), majd az ünnepi beszédek után az Apró és a Kis Csallóközi Táncegyüttes lépett fel, illetve Kollár Katalin és Kevicky Tünde adták elő a Szabadság, szerelem! című megzenésített Petőfi verset.  

A 48-as emlékünnepséget végül koszorúzás és nemzeti imánknak, a Himnusznak az eléneklése zárta.

Az eseményen készült nagy képgalériánkat itt tekinthetik meg!

A teljes megemlékezés itt is megtekinthető:

(nagy)