Back to top

Nemcsak a hétvége volt a gyerekeké

Publikálva: 2016, június 6 - 18:52
Gyereknapi rendezvényekkel teli hétvégét zártunk, egyszerre három helyszín is gazdag programokkal várta a kicsiket és szüleiket.

Már a héten zajló és pénteken lezárult  Duna Menti Tavasz forgataga, bábelőadásai és szerkesztett játékai is rengeteg óvodást és iskolást vonzottak a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központba, de a téren zajló programok is rendkívül gazdag gyerekprogramot, fellépéseket kínáltak. Így aki a „Mesevárosban” éppen nem a kerámiákat vagy a faragott dolgokat, majd a lufibohóc alkotásait csodálta meg, illetve kézműves foglalkozásokon vett részt, az többek között megnézhette-meghallgathatta a Kor-Zár Együttes Hangraforgó műsorát, a Biatorbágyi Cipcirip Bábcsoport vendégjátékát, Korpás Éva, Madarász András és Sipos Dávid gyerekkoncertjét vagy Kátai Zoltán énekmondó műsorát.

Pénteken és szombaton a Vovoland zenés, táncos, foglalkozásokkal teli programsorozata fogadta a szórakozni vágyókat, majd szombat délelőtt a Vámbéry Ármin Alapiskola udvarát töltötte meg hangos gyerekzsivaj és népes szülőtábor a Vámbérys Családi Napon.

Itt nemcsak a gazdag programok, hanem a finom és ínycsiklandó ételek illata is betöltötte szinte az egész udvart. A légvárak folyamatosan szippantották magukba az ugrálni vágyó kisebb gyerekeket, míg a nagyobbak figyelmét a fellépők műsora kötötte le. Az előadásokon néptáncos fellépés, a Virgoncok bábjátéka, Vámbérys tehetségek között válogathattak az érdeklődők, de ugyancsak rengetegen voltak kíváncsiak a tűzoltóbemutatóra, illetve a rendőrségi bemutatóra is.

Az Iringó táncstúdió, illetve Gyurcsík Tibi kiskoncertjére is sokan voltak kíváncsiak. Természetesen emellett nem maradhattak el a kézműves foglalkozások, a focitorna, az arcfestés, a sminkelés, az egészségsátor sem. 

Ráadásul a rekkenő hőségben még a családi napra invitált motorosok felvonulása is dübörgően izgalmassá varázsolta a hangulatot.

 

Szombat délután pedig, még a kiadós eső megérkezése előtt ugyancsak fantasztikus hangulatban és rengeteg gyerek, illetve szüleik kíváncsi érdeklődése mellett Sikabonyban is gyereknapot tartott a Sikabony Polgári Társulás.

Itt izgalmas akadályversenyekbe, ügyességi játékokba kapcsolódhattak be (nem csak) a kicsik, illetve a bátrabbakat a tűoltóautó létrája is felvitte biztonságos magasságba.

A rendezvényen képviseltette magát a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás is, akiknek köszönölevelet adtak át a sikabonyiak, illetve a program végén mindegyik, a játékokba bekapcsolódó (több mint 120) gyereket oklevéllel és éremmel jutalmazták.

Ezt már olvasta?

Cookies