A projektkoordinátor Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója. A szlovákiai helyzet vizsgálata megmutatta, hogy sokan nap mint nap megküzdenek a kirekesztettség, a magány érzésével, és saját bőrükön tapasztalják az elutasítást. Emellett az oktatás és a munkaerőpiac sem áll készen a fogadásukra, nem veszi figyelembe egyéni szükségleteiket.
A Peer to Peer – Mozgáskorlátozott fiatalok társadalmi inklúziójának és társadalmi szerepvállalásának erősítése a kortárs segítés erejével című projekt célja a súlyosan mozgáskorlátozott fiatalok aktív állampolgárságának, társadalmi szerepvállalásának erősítése. A szlovákiai partnerek a magyarországi Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ) és a romániai Orbán Alapítvánnyal működnek együtt. A kétéves projekt céljainak megvalósítása során a SZAKC a Felvidéken a FEFOSZ-nak, a Carissimi Nonprofit Alapnak, az Artis Centrum szakmai csapatának, valamint az SZMPSZ mellett működő Speciális Fejlesztő Szakmák Országos Társulása tagjainak tapasztalatait szeretné kamatoztatni.
A projekt online kérdőíves kutatással – a kérdőív honlapunkon megtalálható – és két fókuszcsoportos interjú alapján kidolgozott módszertani kiadvány elkészítésével indul, felmérik a súlyosan mozgáskorlátozott fiatalok szükségleteit, illetve a társadalmi szerepvállalással kapcsolatos attitűdjeit. Képzést biztosítanak számukra, ezen elsajátítják a mentori munka, a kortárs segítés alapjait, megismerkednek a hatékony érdek- és jogérvényesítés eszközeivel.
Mindezt olyan biztonságos, elfogadó környezetben, ahol segíthetik egymás fejlődését, s a közösség erejét felhasználva együtt léphetnek fel helyi szinten az őket érő előítéletekkel, diszkriminációval szemben.
A projekt megvalósítói a július végén tartandó fókuszcsoportos interjúhoz tíz mozgáskorlátozott önkéntes fiatal és tíz, segítő szakmában dolgozó szakember jelentkezését várják a dunaszerdahely [at] szakc.sk e-mail-címre.
Ezt már olvasta?
Rendkívüli tanítási szünet február 3-ig a Vámbéry Ármin Alapiskolában
Rendkívüli tanítási szünetet hirdettek ki 2025. február 3...
Továbbra is csak szórványosan fordul elő az influenza Nagyszombat megyében
Emelkedett a múlt héten a légúti megbetegedésben...