„Most legyünk szerények, most van mire!”

Ahogy a nemzetét tettekkel, s nem csak lélekkel szerető „focibolond” magyar kormányfő fogalmazott március 15-i szónoklatában: „Most lehet szerény a DAC is, mert most van mire…”

A romokban heverő DAC-ot átvevő székely nemzettársunk, László Csabának nem kell megmagyaráznia ezt a győzelmet sem. És azt a bravúros sorozatot sem, amelyet irányítása alatt véghezvitt – csak háromszor kaptunk ki, Trnava 0:1, Slovan 0:1, Poprad 0:1 -  a szerény képességű játékosokból álló, szerény költségvetésből működő klub (itt említsük meg zárójelben szintén nagyon szerényen, hogy valószínűleg Orbán Viktor közbelépése nélkül egyetlen egy tégla sem állna a DAC-MOL Arénából ).

Visszatérve a meccsre, amelyre 300 főnyi, futballstadionokba való belépésre nem méltó csőcselékhorda is megérkezett rövid, de egyáltalán nem baráti látogatásra Slovan-drukkernek álcázott köntösben, petárdákkal, trágársággal, magyargyűlölő rigmusokkal felvértezett provokatőr osztagként.

A 15. percben három percre talán az is megfordult a fejünkben, itt most vége és a fegyelmi bizottság dönthet a meccsről. De szerencsére a DAC biztonsági szempontból is jól vizsgázott, hiszen előbb felszólították a „tisztelt vendégdrukkereket” hagyják abba a petárdázást és az öreg tribün lebontását, majd miután nem hallgattak a szép szóra, a rendfenntartó erők erélyesen hazatessékelték a szurkolóknak látszó nehezen beazonosítható lényeket. 

Maga a meccs füstje sajnos nagyobb volt mint a lángja, a Slovan fáradt volt, görcsös, Slávik csak unatkozott a kapuban, Muchát sem tette ugyan próbára komolyabban  a hazai csapat, de a László-legénység legalább egyetelen tuti ziccerig eljutott, amit Ljubicsics bosszantó módon eldurrantott fölé-mellé…

Vittek igazolta, hogy már a nevéből sem tud megélni, Priskint pedig képtelenek voltak társai gólhelyzetbe hozni, szinte csak céltalanul, kedvetlenül  bolzongott a bágyasztó napsütésben. Nem csoda hát, ha a 0:0-át már a 80. perctől kezdve egyre több újságíró kollégám bevéste a kommentjébe, pedig hol volt még akkor  székely furfang?  

19-re húzott lapot a mi Csaba királyfink, aki a DAC-szívekbe egyre inkább királyként vési be magát. Az elnyűtt, kifacsart emberek helyett, de még inkább az elnyűtt kifacsart Slovan védők elé pár percekre friss embereket küldött be, de mint utólag beigazolódott, ezek a lépések  megalapozott, megfontolt, tudatos húzások voltak. Végül az alig egy perce pályán lévő Pape Sarr két csele és az ellene elkövetett szabálytalanság nyerőnek bizonyult.

Ebből a húzásból  fejelhette be a dekoncentrált, és a meccs végét jelentő hármas sípszóra váró Slovan-védelem és kapus enerváltságát kihasználva  91 percen keresztül teljesen ártalmatlan Safranko a minden eldöntő hárompontos gólt az utolsó pillanatban, „felrobbantva” ezzel az addig is izzó teltházas stadiont. Ezzel az 1:0-val először fordult elő a DAC élvonalbeli történetében, hogy a hosszabbításban nyerjünk meg egy bajnokit itthon /1993-ban Simon Gyula bólintásával a 93.percben ugyan egyszer már tudtunk nyerni Olomucban, de itthon még soha- köszönet ezért az infóért Nagy Krisztián mindentudó krónikás médiafőnöknek – szerz. megj.).

2017. április 8. Ez mától egy ünnepnap lesz a Felvidéken, szerényen könyveljük el, de becsülettel, szorgalommal és alázatos munkával  serénykedjünk holnap is, hogy meg tudjuk verni az Aranyosmarótot is, mert a Slovan legyőzése után ez még nehezebb lesz…

D.TOK ERNŐ
Fotó: fcdac.sk