A német Roesys gyár gépe gyorsabb és pontosabb diagnosztikát tesz lehetővé, kisebb sugárzás mellett. Az első páciens Straka Gábor, a DAC csapatkapitánya volt. A gép egyébként 150 ezer euróba került, s mint a sajtó képviselői megtudták, a digitális feldolgozásnak köszönhetően akár a Svet zdravia másik kórházaival is meg tudják osztani az általa nyert információkat, de külső szakorvosokkal is.
Róbert Mamrilla, a kórház igazgatója elmondta, az elkövetkező napokban már használatba helyezik a röntgengépet. Szabó Ottó, a DAC rehabilitációs edzője is üdvözölte a dunaszerdahelyi kórház modernizációját, amelynek köszönhetően még gyorsabban kaphatnak információkat az esetleges sérült játékosok állapotáról, de bízik benne, kevésszer lesz erre szükség.
Ľuboš Lopatka, a Svet zdravia vállalat vezérigazgatója jelezte, a kórház szintjén elsőrendű feladatuknak érezték a gazdasági helyzet stabilizációját és a tartozások rendezését, emellett pedig folyamatosan igyekeznek fejleszteni a felszereltséget és az épületet is. Ottjártunkkor megfigyelhettük, hogy a kórházba vezető lépcsőket is újították. Az idei évben a vezérigazgató elmondása szerint 3,1 millió eurót fektetnek a dunaszerdahelyi kórház modernizációjába.
Az ünnepélyes átadáson részt vett Hájos Zoltán polgármester is, aki örömének adott hangot, hogy a kórház legnagyobb részvényese fokozatosan teljesíti az ígéreteit és a régió lakosainak kórházi kezelésé fejlődik.
Ezt már olvasta?
Dunaszerdahely egyik legnagyobb nyomású vízvezeték-szakasza sérült meg
Dunaszerdahely egyik legnagyobb nyomású vízvezeték...