Szakáll Mária, a galéria kuratóriumának alelnöke portálunk megkeresésére elárulta, ezúttal a KMG tulajdonában lévő gyűjteményből válogatott össze mintegy 60 művet, melyek valamiképpen kapcsolódnak a legújabb kiállítás címéhez.
„Talán nem árulok el titkot, hogy maga a geometria tulajdonképpen nélkülözhetetlen része mindenféle fajta képzőművészeti alkotásnak, de a mostani válogatás kifejezetten arról szólt, hogy a geometriai elemek, mértani testek vagy éppen kifejező szimbólumok konkrétan jelenjenek meg a műveken: festményeken, grafikákon, szobrokon.”
Szándékosan nem emelem ki senkinek a nevét, a közel ugyanannyi alkotó közül, mint amennyi a kiállított művek száma... Minden egyes alkotás önmaga miatt értékes, még ha némelyek alkotói igazi szaktekintélynek számítanak is a maguk műfajában - foglalta szavakba a kiállítás esszenciáját a kurátor.
Szakáll Mária reményét fejezte ki, hogy ez a válogatás is elnyeri a látogatók tetszését, hogy megtekintése színt és optimizmust lop a szürke napokba, különösen ebben a nehéz időszakban.
Amellett, hogy szép élményeket kívánt mindenkinek, bizakodik benne, hogy a jövő évi kiállítások már közönség előtt, a megszokott hangulatban nyílhatnak meg a Vermes-villában.
Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria vezetője azt is elmondta, a tárlat december közepéig lesz látható. A járványügyi rendelkezések miatt ugyan nem tartottak kiállításmegnyitót, de a tárlat - a jelenlegi rendelkezéseket figyelembe véve - látogatható a Vermes-villa nyitvatartási rendje szerint, azaz hétfőnként 9.00 - 13.00, kedd - péntek 9.00 - 17.00 és szombatonként 10.00 - 16.00 óra közt.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Várják a fiatal szerzők jelentkezését az Előretolt Helyőrség Íróakadémiára
Ismét pályázatot hirdet fiatal íróknak az Előretolt...