Meghívó az aradi vértanúk emléknapjára

Köszöntőt mond dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere.

Ünnepi beszédet tart Potápi Árpád János, a magyarországi Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára

Közreműködnek: a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Szakközépiskola, valamint a 10. számú Szent György Cserkészcsapat fiataljai.

Szeretettel hívjuk és várjuk!

Aradi vár

A tizenhárom aradi vértanú emlékére

Jaj de búsan süt az őszi nap sugara,
Az aradi várnak tömlöc ablakára.
Szánja azt a tizenhárom hős magyar vitézt,
Ki a tömlöc fenekében halálra kész.
Elítélték sorba mind a tizenhármat,
Szőttek, fontak a nyakukba ezer vádat.
Elnevezték felségsértő pártütőnek,
hogy a magyar szabadságért harcra keltek.
S uram fia az ítélet akasztófa,
Mintha gyávák s utonállók tették volna,
Mintha méltók nem lennének egy lövésre,
Katonákhoz, férfiakhoz illő végre.
Nyílik már a börtön ajtó vas zárja,
Jertek, jertek hű magyarok halálba.
Búcsúzzatok el egymástól mindörökre,
Úgy szálljatok, úgy menjetek jobb életre!
Ki is jöttek vérző szívvel valahányan,
Elbúcsúztak egy két szóval, katonatársam.
Gyerünk pajtás az Istenhez fel az égbe,
Had fordítsa szemeink a magyar népre.
Óh mi boldog kit elsőnek nevez ő meg,
Ki a halált legelőször öleli meg.
Jaj de bezzeg kit utolsónak hagytak hátra,
Hogy társai szenvedését végig lássa.
Damjanicsot hagyták végső vértanunak,
Mert ő mindég elől állt a csatában.
Kegyetlenül haragszik rá minden német,
Számtalanszor földhözvágta őkelméket.
Ott állt köztök , mankójára támaszkodva,
Mint egy tigris, mely vas közé vagyon zárva
Ingerkedő gyermeksereg játékára
Dörgő villám ezek, hát az én bíráim,
Kiket összetörtek az én katonáim?
Mondhatom, hogy derék hősök szép vitézek,
Nincsen kedvem az életre, ha rájuk nézek.
És körülnéz, olyan hősen, olyan bátran,
Mintha honvédek közt lenne a csatában.
Bajtársai mind ott függnek már előtte,
Őt is viszik, ő is megyen már előre.
És megáll az akasztófa közelében,
Megöleli, megcsókolja keservében.
Isten hozzád szabadságnak kenetfája,
Rajtad halok meg hazámért, nem hiába.
Sürög, forog már a hóhér kötéllel,
Számolni egy magyar hősnek életével.
Damjanics meg azt kiáltja nyugalmában,
Vigyázz hóhér fel ne kuszáld a szakállam.
Mintha, amit szenved nem is halál lenne,
Mintha nem is sírba, hanem bálba menne.
A németek buta képpel bámulának,
Hogy bátran mond jó éjszakát e világnak.
Aradi vár! aradi vár! halál völgye,
Tizenhárom hős Magyarnak temetője.
Viruljatok környékén e sírvirágok,
Felejthetetlen legyen az ő haláluk.

Népballada