„A megdicsőült életnek ünnepe”

Nem tudatosítjuk, mert a mi magasztalt és elferdült 21. századunk modernitásában nem csupán a hit, de az egykori népszokások, a húsvéthétfői öntözködés is kikopóban sajnos már – s bár okolhatjuk a globalizmust, a mindennapok őrült rohanását, elég csak magunkba nézni, miért is mennek veszendőbe értékeink, miért is válik divattá az öncélű örömmegélés, a közösségi élet peremére sodródott ünnep és ünnepvárás elhanyagolása. 

Sajnos az „ünnepek ünnepén”, húsvétkor egyre kevesebben mennek templomba is – a dédszülők meg a szépszülők bizony rosszallóan tekintenénk ránk, hogy még a szent három napot sem ünnepeljük kellőképpen. Elmarad nagyszüleink régi szokása, a rokonlátogatás is, mert eltűnőben az igazi összetartó nagy család, s egyre halványulnak a közeli és a távoli hozzátartozók kötődései...

Alig ismert hagyomány a húsvéti ételek megszentelése, nem is beszélve a locsolkodás szokásáról, amely szépen, de biztosan szintúgy ma elsorvadni látszik: sokan, ha megtehetik, a wellnesst, a kirándulást választják helyette.

Persze, attól hogy ez a nagy általánosság, nem kell azt gondolnunk, minden veszendőben. Csak az tud elveszni, aki hagyja magát, csak ott törnek meg a kapcsolatok, ahol az igénytelenség feszíti szét azokat, és csak ott nem köt össze a hit, ahol engedik, hogy a kommersz világ más pótlékokkal telítse meg a sóvárgó lelkeket.

Ezért se hagyjuk magunkat: keressük a kapcsolatokat, ápoljuk a családi és közösségi hagyományainkat, élesszük fel a körülöttünk lévőben is a tüzet, váljuk szikrává. Épp most, az ünnep idején mutatkozik erre sok lehetőség! Ráadásul Dunaszerdahelyen a húsvét után áprilisban a Szent György-napokat is ünnepeljük – a múltba való visszatekintés ekkor sem kell ómódiságot jelentsen, sokkal inkább a megértés felé vezethet, afelé, hogy mi is a mi dolgunk igazán a világban. Mindezt Széchenyi István summázta nekünk a legérthetőbben: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn”. 

Éljük hát meg az ünnepet, hogy megérthessük mindazt, ami most a jelenünk és a jövőnk lesz, hogy majd Prohászka Ottokárral mondhassuk, a mi húsvétunk is „a föltámadásnak s a megdicsőült életnek ünnepe; ünnep, mely hirdeti, hogy a halál nem cél, nem vég, s hogy a létnek s az életnek titka és célja a megdicsőülés.”

Nagy Attila főszerkesztő