Back to top

MAXimálisan próbálnak segíteni

Publikálva: 2019, június 19 - 10:26
Nyáron még nagyobb szükség van vérre, ugyanakkor jóval kevesebb helyen rendeznek szervezett véradást. Ezt a rést hivatott kitölteni a MAX üzletközpont június 23-ra, vasárnapra szervezett Nyári Maxi vércsepp elnevezésű akciója.
MAXimálisan próbálnak segíteni

„A nyári időszakban a kirándulások és a sajnos gyakoribb balesetek miatt több vérre van szükség, ugyanakkor - mivel nehéz hűtött teret biztosítani - kevesebb véradást szerveznek. Üzletközpontunkban a Cinemax mozihálózatnak köszönhetően lehetőség van légkondicionált körülmények közt szervezni ilyen segítő szándékú rendezvényt. A Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Egyletével közösen ezért határoztunk úgy, hogy még a nagy nyári szabadságolások előtt igyekszünk lehetőséget biztosítani a véradóknak, egyben segíteni a transzfúziós állomás munkáját” - mondta el Ferenci Ildikó, a MAX üzletközpont menedzsere.

Aki tehát teheti - akár első alkalommal, akár visszatérő véradóként -, azt örömmel várják 2019. június 23-án, vasárnap reggel 8.00 órától egészen 11.00 óráig (a jelentkező véradók számától függően) a Cinemax mozitermeinél.

Ferenci Ildikó azt is elmondta, hogy a jótettért járó köszönetet az üzletközpont ajándékutalványokkal is megtoldja, nevezetesen a véradók 3 euró értékű utalványt kapnak a Cinemaxba, illetve 30%-os kedvezményre jogosító utalványt a CCC cipőboltba.

Portálunk a rendezvény médiapartnere.

-rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies