Back to top

Magyarországi tanulmányi gyakorlaton

Publikálva: 2016, október 4 - 07:29
A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola IV. MJK/A osztály tanulói két tanár kiséretében 2016 szeptember 17-től - szeptember 24 -ig tanulmányi gyakorlaton vettek részt Magyarországon.

A tanulnányi gyakorlat központja a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium volt, amely szakközépiskolát, szakiskolát, felnőttképzést, kollégiumot és tanüzemeket működtet (tangazdaság, húsipari tanüzem). Képzési profiljában az agrárszakterület szakmáit képviseli, azokban regionális feladatokat lát el. Több mint 80 éves múltja van. A diákokat a kollégiumvezető Messzi-Szabó Károly fogadta, és ismertette az elszállásolás és étkezés körülményeit.

Másnap (hétfő) Rózsa Pál, az intézmény igazgatója üdvözölte a vendégeket. Ismertette a programtervet. Bemutatta az iskolát , a tantestületet, és sor került az intézmény tanüzemeinek meglátogatására. Ebéd után a diákok egy szép délutánt töltöttek el a Kiskunfélegyházi Strand és Uszoda területén. Kedden a dunaszerdahelyi és a kiskunfélegyházi diákok tanáraikkal együtt Budapesten az Országházban (Parlament) beszélgetést folytattak a jövöképről Tóth Katalin helyettes államtitkár és Dr. Torda Márta osztályvezető asszonnyal. A közvetlen hangulatú beszélgetést az Országház megtekintésével folytaták a diákok. A város megismerése gyalogosan a Kossuth Lajos tértől a Budát és Pestet összekötő Széchenyi Lánchídon keresztül a Halászbástya, a Mátyás - templom és a Magyarság Háza aktuális programjának megtekintésével folytatódott.

Szerdán a diákok a Nemzeti Történeti Emlékpark szabadtéri néprajzi múzeum, skanzen és kirándulóhelyet tekintették meg Ópusztaszeren. Megcsodáták a Rotundában található legismertebb kiállított művet Feszty Árpádtól A magyarok bejövetele című körképet. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban sétálva megcsodáltuk Anonymus szobrát, az Árpád-emlékművet, az Árpád kútját, a Földműves aratópárt, a Földosztási emlékművet , a Nemzeti Összetartozás Emlékművét, az Őseink - kun szoborpárt, a Szegedi kaput, a Székelykaput és a Történelmi szoborparkot. A délutáni órákban a diákok a tangazdaságban lovaglással fejezték be a programot.

Csütörtökön a diákok egy rendhagyó bonctan órán vettek részt a tangazdaság vágóhídján. Nagy érdeklődéssel figyelték a szarvasmarha zsigerszerveinek sajátosságait, és az igazgató úr magyarázatát. A bonctan óra után a diákok a Duna-Tisza közi Hátság közepén elterülő nemzeti park legnagyobb területére Bugacra (11 488 ha) utaztak. Bugac puszta a legismertebb az őshonos magyar háziállattartás központjai közül. Megtekintették az 1975-ben épült Bugaci Pásztormúzeumot, a nomád pásztorélet hagyományos eszközeit. A diorámákban a bugaci puszta és a homoki erdők élővilága tárult a diákok elé. A múzeumtól rövid sétát tettek a diákok az istállókig. Itt van istállózva a bugaci sárga ménes közel száz lova, fajtája a kisbéri félvér. A kellemes sétát a lenyűgöző csikósbemutató követte, magyar, német műsorvezetéssel. Programjukban szerepelt a Csikósok felvonulása, a Pusztaötös bemutatója, a Csikósok ügyességi feladatai: lófektetés,- ültetés, pusztafotel, erőpróba, asztalhoz ültetés, ostorpattogtatás, anyósverés és csikósversenygés, a Bugaci ménes vágtája. A diákok délutáni tevékenysége a kiskunfélegyházi Szakmai Művelődési Házban sportdélutánnal folytatódott. Remekül szórakoztak, és összemérték a tudásukat az egyes sportversenyágban a kiskunfélegyházi diákokkal.

Pénteken a diákok programja Magyarország élethű mása egyetlen kertjében a Magyarkertben Jakabszálláson zajlott. Magyarország legnagyobb épített kertje, 1:1000 méretarányú makettje, 93000 négyzetméteren 3200 db növény található, integrált kalandparkkal, öko-kikapcsolódással. A séta közben diákjaink elgondolkodhattak olyan értékekről, mint az élet szeretete, az értékek megóvása és az élhető élet megteremtésének feltételei. A délutánt Kiskunfélegyzáza nevezetességeinek megtekintésével folytatták.Többek között a Kiskun Múzeum régészeti, néprajzi, képzőművészeti kiállításaival ismerkedhettek meg a tanulók. Az egykori börtön épületében, ahol a betyárvilág hajdan rettegett alakjai raboskodtak, ma börtönmúzeum van. A börtönmúzeum kínzóeszközeinek látványa vegyes érzéseket váltottak ki a diákokban. A börtönudvaron felállított 1860-ban épült Pajkos-Szabó- féle szélmalom szintén érdekes látnivaló, az úgynevezett tornyos szélmalom 1962-től áll a mai helyén.
Szombaton a diákok az Újra Mezgé Piknik 3. rendezvényén vettek részt. Harmadik alkalommal került megrendezésre a tangazdaság területén gazdag programmal. Itt került megrendezésre a megyei díjlovas bajnokság döntője, az „Istálló kiállítás“ - képzőművészeti kiállítás a lóistállóban, mezőgazdasági gépkiállítás és bemutató, gyermek lovagoltatás és kocsikáztatás, állatbemutató idegenvezetéssel, állatsimogaltó, kézműves kiállítás és vásár, gasztropiac kóstolóval.  Az ebéd (marhapörkölt bográcsban, tarhonyával, savanyúsággal) elköltése után fáradtan,de ismeretekben és élményekben gazdagon indultak haza a tanulók tanáraikkal együtt.

Ezt már olvasta?

Cookies