Back to top

Leálltak a rendezvények Csaplárban is

Publikálva: 2020, október 6 - 11:58
A napokban bevezetett szigorú járványügyi intézkedések, köztük az 50 főben limitált kulturális rendezvények eleve ellehetetlenítik a korábban meghirdetett színházi esteket, koncerteket és előadásokat a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban is, tájékoztatott Takács Tímea igazgató.
Leálltak a rendezvények Csaplárban is

„Egyelőre a csoportok próbálnak, azonban az összes programot leállítottuk. A programnaptárban szereplő előadásokra, amelyeket most sajnos tolni kényszerülünk magunk előtt, a korábban megváltott belépőjegyek maradnak érvényesek – az adott esemény új időpontjára. A megvásárolt ajándékutalványok és színházi ajándékutalványok érvényességét is meghosszabbítottuk 2020 végéig” – fogalmazott Takács Tímea.  

Van olyan program is például, amit sikerült „átemelni” az online térbe, arra érvényesek is maradtak a jegyek. A kultúrközpontban működő egyes kisebb csoportok egy része is folytatja a munkát, ám mint megtudtuk, ebben a csoportok vezetői döntenek. Többen próbálnak, de van, amelyik kivár. Így leállt a Totyogók klubja vagy most nem próbál a Szent György Kórus és az egyik tánccsoport sem. 

„A munkatársaimmal várakozunk és figyelemmel kísérjük az aktuális járványügyi rendelkezéseket, amelyek alapján aztán előre tudunk, vagy ha kell, hátra kényszerülünk lépni a kulturális akciókat illetően” – összegezte a Csaplár igazgatója. 

Tájékoztatást a következő telefonszámokon lehet kérni, többek között a programokkal, eseményekkel kapcsolatosan: titkárság – 031/590 08 11, szervezési osztály – 031/590 08 13.

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies