Back to top

A kultúra és a gazdaság is terítékre kerülhet

Publikálva: 2016, november 24 - 08:28
A Magyar Közösség Pártja által kezdeményezett magyar-magyar párbeszéd első állomása zajlott hétfőn városunkban. Ennek eredményeiről kérdeztük az MKP elnökét, Menyhárt Józsefet.
A kultúra és a gazdaság is terítékre kerülhet

Mennyire elégedett a magyar-magyar párbeszéd első állomásán tapasztalt részvétellel? Mindenki képviseltette magát, akit meghívtak?

A meghívott szervezetek, intézmények, pártok mindegyike képviseltette magát. A személyre szóló meghívásnak mindenki eleget tett, illetve amennyiben valamely egyéb elfoglaltság miatt nem tudott részt venni, előre jelezte azt. Azok közül, akik végül nem tudtak jelen lenni, többen is kifejtették: üdvözlik a magyar–magyar párbeszéd lindítását és fontosnak tartják azt.

A tanácskozás légkörét milyen jelzővel írná le?

Egy közel száz fős rendezvény megszervezése és lebonyolítása nem kis feladat. Köszönettel tartozunk Hájos Zoltán polgármester úrnak és Dunaszerdahelyvárosának, hogy minden szempontból megfelelő körülményeket biztosított számunkra.

Egyetlen jelzővel nehéz lenne jellemezni az első találkozót. Érezni lehetett, hogy sokféle érzés kavarog az emberekben – a reménytől az aggodalmon át a megilletődöttségig. 

Egy új kezdeményezés első állomásának rangját mindig az idő és a további befektetett munka határozza meg. A felvidéki magyar nemzeti közösségben a legtöbbször megfogalmazott kérdést - vajon képesek-e választott képviselői, országos szervezetei, és mindenki, aki tenni tud felemelkedésünkért egy asztalhoz ülni és megvitatni sorskérdéseinket – sikerült megválaszolni. Ha csak ennyit sikerült volna elérnünk, már az sem lenne kevés, de ennél sokkal kézzelfoghatóbb eredmények is születtek.

Tapasztalható volt valamilyen nézetkülönbség a témában a résztvevők közt?

A találkozó első részében szereplő két szociológus előadása mindenki számára nyilvánvalóvá tette: közös fellépés, egy irányba mutató stratégia nélkül nem leszünk képesek megfékezni az asszimilációt. A mostani találkozó központi témája, az anyanyelvű oktatás megerősítése, e célhoz vezető alapfeltétel. A vitában felszólalók elsősorban kiegészítették az előkészített nyilatkozatot, az alapvető tézisekkel mindenki egyetértett. 

Milyenek az elmúlt néhány nap visszajelzései, elsősorban az érintett szakma területéről?

Mind a párbeszéd elindulásának ténye, mind pedig az elfogadott nyilatkozat kedvező fogadtatásban részesült. Az aláírt dokumentum a szakma elismerését elsősorban azzal vívta ki, hogy nem pusztán jól csengő frázisokat tartalmaz, hanem konkrét lépéseket javasol, amelyek elősegíthetik a versenyképes, minőségi tudást biztosító szlovákiai magyar iskolarendszer kialakítását.

Mikor és milyen témában kerül sor a következő találkozóra? Újra Dunaszerdahely lesz a helyszín?

Egyelőre a magyar–magyar párbeszéd folytatásában egyeztünk meg, konkrét időpontról, illetve helyszínről még nem esett szó. Személy szerint úgy vélem, fontossági és időrendi sorrend nélkül, a következőkben a kultúra, mellett a déli régiók gazdasági megerősítéséről folytathatnák szakmai párbeszédet.

Ezt már olvasta?

Cookies