Önarckép hegyezett ceruzával
Fültövig cigányfekete haj.
A száj csücskében cigaretta, s a fej
lehanyatlik.
A szem örökös tükörben: história kora.
S a fej fölött a glória –
nem szükségeltetik.
Tél van, s a hó alatt zúg a metafora.
Teljes az elszántság: az óra
éjfélt üt, és fordul Európa.
Vers- és sorsvég kérdése, jaj.
Fültövig cigányfekete haj.
(1974)
Az 1991-ben Madách Imre-díjjal kitüntetett költő új versei, ha lehet, még inkább elmozdulást jelentenek a szellem és a lélek transzcendens birodalma felé, ahol a „képzelet drámája” a sajátosan emberi küldetést: a létteljességgel, az oszthatatlan egységgel való azonosulást kívánja megvalósítani.
Mert valójában MINDIG erről van szó: olyan ismerésről és szeretésről, mely az emberi méltóságon, érettségen és nagylelkűségen keresztül elvezet a végső szabadságba. Ez pedig nem lehet egyéb, mint az ember hazatalálása: az ezerszínű igazság megélése és az egyetemes jó végtelen gazdagságában való részesedés.
