
Megnyílnak a belső sportpályák és az uszodák, de csakis kizárólag a sportolók számára, továbbá engedélyezik a kontakt sportok űzését. Szerdától ismét engedélyezettek a nagyobb csoportos edzések, június 3-tól pedig beindulhatnak a professzionális bajnokságok. Ez azt is jelenti, hogy a Fortuna liga a tervezett június 6-i időpontban rajtolhatna el.
„Számunkra ez kiváló hír. Természetesen továbbra is érvényben vannak a szigorú higiéniai szabályok, melyeket be kell tartani, például tilos az öltözők használata. A június 6-i folytatás reálisnak tűnik, jelenleg ehhez az időponthoz tartjuk magunkat. Minderről a Ligás Klubok Uniójának elnökségi ülésén a klubokkal közösen fogunk beszélni és egyeztetni.“ – nyilatkozta az LKÚ elnöke, Ivan Kozák.
A Fortuna liga klubjai május 20-tól már nagy csoportban edzhetnek, de továbbra is szigorú higiéniai feltételek mellett. A Fortuna liga folytatása esetén a mérkőzések nézők nélkül kerülnek lejátszásra, de idővel a szurkolók is visszatérhetnek a lelátókra. „Elkészült egy kézikönyv a mérkőzések rendezésével kapcsolatban, várjuk a megerősítését az állam részéről. Elsődleges az egészség, ez természetes. Ha lehetőség nyílik, szeretnénk lejátszani a bajnokságot” – zárta Ivan Kozák.
sportolunk.sk
Ezt már olvasta?
Éremmel tért vissza sérüléséből a Gaál Wrestling Team fiatal birkózója
A Gaál Wrestling Team versenyzője, Lukács Alexandra több...
Dunaszerdahelyi sportcsoda: három év alatt a bajnoki címig jutott a Gaál Wrestling Team!
12 csapat közül bizonyult a legjobbnak a 2023-ban...