Back to top

Környezettudatosan már a gyermekkortól

Publikálva: 2019, március 28 - 13:37
Dunaszerdahelyen a hulladékgazdálkodást az FCC Environment kft. végzi, amely már hosszú évek óta jelen van a városunkban. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is szolgáltatásaikon túl is igyekeznek rávilágítani a közösségünk figyelmét a hulladék osztályozásának fontosságára.
Környezettudatosan már a gyermekkortól

A vállalat idén is folytatja a Kuka Manós sikeres előadássorozatát a Rivalda Színház csapatával együttműködve, amely eljutott a dunaszerdahelyi óvodákba, de más módon is igyekszik megszólítani a fiatalokat.

Ahogy a vállalati helyi képviselőjétől, Gál Attilától megtudjuk, a Föld napja alkalmából, idén is versenyt hirdetett a nemzetközi vállalat azon óvodáknak és iskoláknak, amelyek bekapcsolódtak programjukba. A céljuk ugyanis az, hogy a fiatalok a szemétben is felfedezzék az újrahasznosítás lehetőségét. Három korosztályra fókuszálnak versenyükkel.

Az óvodák esetében olyan hulladékból készült alkotásokat várnak, amelyek később sem végzik a szemétben. Az ötletet és a kreativitást fogják értékelni annak jegyében, hogy az alkotás mennyire világít rá a hulladék újrahasznosítására.

A másik korcsoport a 6-10 év közöttiek, vagyis az alapiskolák az alsó tagozatos diákjai számára szervezett fotós verseny, amelynek vezérgondolata Természet a tanuló szemével. Itt a tanulók természetről készült fotóit várják.

A harmadik korcsoport pedig a 11-19 év közöttiek, vagyis az alapiskolák felső tagozatos diákjai és a középiskolások. Nekik is fotós versenyt hirdetett a vállalat, amelynek témája: Hogyan osztályozza a hulladékot a Te városod? Esetükben tehát a szelektálást feldolgozó fotókat várnak.

Dunaszerdahelyről az FCC programjába bekapcsolódott óvodák és az alapiskolák jelentkezését várják egészen március végéig. Ezt követően, vagyis április 1-21. között lehet majd szavazni az FCC weboldalán az alkotásokra ill. fotókra és a Föld napján, vagyis április 22-én a nyertesekre is fény derül.

Sok egyszerű lépéssel pedig mi is tudunk a hétköznapokban tenni a szelektálás hatékonyságáért. „Nagyon fontos lenne odafigyelni arra is, hogy a szelektív hulladékgyűjtő edényekhez levitt kartondobozokat össze kellene hajtani illetve a PET-palackokat összenyomni. Több helyen ugyanis az a tapasztalat, hogy sokan a szelektív hulladékgyűjtő edények mellett hagyják a nagyobb kartonokat, kartondobozokat illetve nem dobják be egyenként a PET-palackokat az edényekbe, hanem zacskókban otthagyják a hulladékgyűjtő edények mellett vagy beleteszik a kommunális hulladékra kihelyezett edényekbe. Jó volna ezen a tendencián változtatni” – tudjuk meg Gál Attilától.

A FCC egyébként támogatóként sem hiányzik városunk kiemelkedő rendezvényeiről, amilyen a Városi Bál, a Felvidéki Vágta, Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika, Ápolónők nemzetközi napja, karácsonyi vásár, de a DAC ezüst szintű támogatójaként is segíti a dunaszerdahelyi sport virágzását.

Mindezen társadalmi felelősségvállalás pedig napjainkban nem csupán a vállalati PR része, hanem egyfajta gesztus is, amellyel az üzleti élet szereplői a közösségnek adnak, hogy így is jelezzék, nem csupán a profitmaximalizálás a céljuk.

Ezt már olvasta?

Címkék: FCC Environment
Cookies