Back to top

Képeslapok Matovičnak: Segítsünk a fürdőknek!

Publikálva: 2020, október 1 - 07:29
A szlovákiai akvaparkokban és fürdőkben kialakult riasztó helyzetre akarja felhívni a kormány, illetve Igor Matovič miniszterelnök figyelmét az a neki címzett képeslap, amelyet a fürdők, valamint vendégeik juttatnak el két hét múlva a kornányhoz. Az első képeslapot sajtótájékoztató keretében Somogyi Gábor, a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója „adta fel”.
Képeslapok Matovičnak: Segítsünk a fürdőknek!

„Ez kezdeményezés a 27 tagú Szlovák Akvaparkok, Fürdők és Uszodák Szövetségének a kezdeményezése, s az a célja, hogy felhívja a kormány, illetve a kormány élén álló miniszterelnök figyelmét arra, hogy nagyon rossz a helyzet, s most már azonnali lépesekre van szükség. A március óta eltelt jó néhány hónapban sem sikerült eljutnunk oda, hogy konkrét, érdemi elképzelés jelenjen meg arról, miképp tudnák segíteni az idegenforgalom kulcsszereplőit. Mivel úgy tűnik, az igazgatók szava nem elég, ezért szeretnénk felkérni a szélesebb vendégkörünket, hogy ilyen módon fejezzék ki szolidaritásukat és szimpátiájukat és hogy íly módon is próbáljuk cselekvésre ösztönözni a kormányt” – fogalmazott Somogyi Gábor.

Az előre elkészített képeslap arra hívja fel a miniszterelnök figyelmét, hogy segítsen a fürdőkön, maguk a szlovákiai akvaparkok és fürdők pedig arra kérünk mindenkit, aki szimpatizál ezzel a gondolattal, hogy aláírásukkal, a képeslapra írt rövid üzenettel jelezzenek a miniszterelnöknek, aki így is lássa, hogy a kezdeményezés mögött sok ember áll, sokakat érint az ügy – úgy is, mint alkalmazottat, mint beszállítót, de főleg mint látogatót, vendéget.

A Segítsünk a fürdőknek! feliratú képeslapok a fürdőszövetség mind a 27 tagjánál, nálunk például a Thermálpark előcsarnokában taláhatók meg, illetve az ott kihelyezett képeslapgyűjtő ládákba dobhatók be. A 27 dobozt két hét múlva akarják Matovič miniszterelnöknek átadni, aki, vélik, ezek után már „nem söpörheti az asztal alá” a kéréseiket. 

A kezdeményezéshez még azok a fürdők is csatlakoztak, amelyek már nincsenek nyitva, ám az alkalmazottaikon, beszállítóikon keresztül vesznek részt a figyelemfelhívó akciókban.

„Ez az a lépés, ami már a kezdeti tapogatózáson túlnyúlik és próbál egy picit hangsúlyt adni annak, hogy most már azonnali és konkrét lépésekre van szükség” – jelezte Somogyi. 

A szlovákiai akvaparkok és fürdők tagjai körében végzett felmérés szerint a thermalparkok és uszodák egész évben hatalmas veszteséget kell elkönyveljenek. Miközben a szomszédos országok kormányai késedelem nélkül, konkrét intézkedéseket hoztak az idegenforgalom támogatása és népszerűsítése érdekében, addig a Szlovák Kormány még csak nem is reagált a hazai turisztikai képviselők eddigi segítségkéréseire.

Nagy Attila (A szerző felvételei)

Ezt már olvasta?

Cookies