Szombat van, végre szombaton van a meccs. A vasárnapok nem annyira nyerőek senkinek sem. Idegenbe utazunk. Nyitrára. Nem jó emlékek fűznek bennünket a városhoz, hiszen ott dobáltak bennünket az omladozó stadion betondarabjaival annak idején. Mikor is? 2010. október 23-án a statisztika kedvéért. De rég volt! A mostani szurkolóknak csak egy kevés része volt akkor ott. A helyzet manapság sem változott, de várjunk még vele.
Szombati készülődés, végre autóbuszos szurkolói túra a régi szép időket idézve. Ezt is kevesen élték át a mostaniak közül, de sebaj. Lesz még élménye a sárga-kékekkel mindenkinek, aki kitart. Hagyományosan a Szent István térről indulunk, sok új arc, de a régiek megpillantásakor nagy az öröm. Elindul a fekete sereg Szent László király városába, busszal, autókkal vesszük be a várost. Bár a buszsofőr úgy gondolta beiktat pár plussz kilométert és egy kis nyitrai városnézést. Végül is megérkezünk, a buszban ismét remek a hangulat. Apropó Galántán az egyik benzinkutat szó szerint megszálltuk előtte, a benzinkutasok rég láttak ennyi győzelemre szomjas szurkolót.
Nyitrán a jól ismert zöld területen parkolunk, át a hídon ahol már felsorakozva várnak a rohamrendőrök. A belépésnél nem volt nagyobb gond. belépve már szinte megtelt a vendégszektor. Sárga-kékek és feketék, de egy a cél: a DAC-nak szurkolni mindenáron. Beköszöntünk egy RIA-RIA-HUNGÁRIA kiáltással, mire a hazaiaknak egy füttykoncertre tellett és magyarszidásra. Mást nem is várhattunk, sajnos megszoktuk! Ott, ahol annyian magyar gyökerekkel rendelkeznek, tombol a magyargyűlölet. Lejátszották a szlovák himnuszt is a szervezők, megmutatták kik vannak otthon…
Természetesen nálunk nem maradt el a Magyar Himnusz eléneklése, zúgott közel ezer torokból az „Isten, áldd meg a magyart!” Az első félidőben bizony mi vezettünk minden téren. Labdabirtoklás, kapura tartó lövések, egyéni megoldások és egy gól! Nagy volt az öröm a Zobor lábánál. Ekkor még nem tudhattuk, hogy a második félidő mit tartogat számunkra.
Szinte sokan még vissza sem érkeztek a büféből, amikor már kiegyenlített a nyitrai gárda. Gyors gól, de még legyintettünk, csupán kiegyenlítettek. Rúgunk mi még gólokat. Nem így lett, sajnos a csapat totálisan leállt, mintha kicserélték volna a játékosokat, a cserék sem jelentettek megoldást a nyitrai támadásokra. Az eredmény pedig 3:1 lett. Nem kell szépíteni a dolgokat, saját magunkat vertük meg. Megszakadt a veretlenség, de természetesen mi nem adjuk fel, hiszen még csak most kezdődött a bajnokság, megyünk tovább. A lefújást követően a nyitraiak elkezdtek vízzel töltött flakonokkal és kövekkel dobálni, de a rendőrség a két tábor közé állt. Kifelé még akadtak provokátorok, akiket nem hagytunk szó nélkül. Mindenáron azt magyarázta és akarta elhitetni velünk az egyikük, hogy mi szlovákok vagyunk…
A várva várt mérkőzés nem végződött DAC győzelemmel, de a lelátón megmutattuk, hogy idegenben is milyen sok sárga-kék szurkoló kíséri el szeretett csapatát. A válogatott szünet miatt, egy hét kimarad, de a következő bajnokin minden bizonnyal ismét telt ház vár ránk. Várjuk már az új, főlelátó átadását, kezd szűk lenni a stadion. Micsoda probléma, gondolhatnánk. Ezt bizony nagyon kevés szlovákiai klub mondhatja el magáról. Mi, viszont kivételek vagyunk, mert mi vagyunk a DAC!
Karaffa Attila
Fotó: fcdac.sk
