Back to top

Karaffa Attila: Facsemeteként jöttetek és nagy tölgy lesztek az itt kapott tudástól

Publikálva: 2023, szeptember 4 - 12:07
Ahogy az ország és városunk többi általános iskolájában, elindult a 2023/24-es tanév a Szabó Gyula Alapiskolában is.
Karaffa Attila: Facsemeteként jöttetek és nagy tölgy lesztek az itt kapott tudástól

A rövid kulturális program – melyet Nagy Gréta Emma, Kulcsár Réka Emese és Hencze Hunor adtak elő – után az iskola igazgatója, Nagy Árpád üdvözölte Dunaszerdahely alpolgármesterét, Karaffa Attilát, valamint az iskola közösségét, a gyerekeket, a szülőket. Külön szeretettel köszöntötte az elsősöket, akiknek a mai naptól sok izgalmas dologban lesz részük.

„Szerezzetek sok sikerélményt és örömet magatoknak, és szüleiteknek is“ – szólt az iskola kapuit először átlépő lurkókhoz, majd a szüleiknek köszönte meg a bizalmat, hogy magyar iskolát, a Szabó Gyula Alapiskolát választották gyermekeik számára.

„Az önök mindennapjai is kicsit megváltoznak. Holnaptól rendszeresen le kell majd ülni a gyerekekkel, gyakorolni kell az írást, az olvasást, a matekot; többet kell majd velük beszélgetni és türelmesnek kell lenni velük.”

„Hiszen a célunk közös: gyermekeink boldogulása, felvidéki magyarságunk megmaradása a tét, a jövőnk a tét“ – mondta Nagy Árpád.

Az iskolát látogató szülők fontosságát is hangoztatta az iskolavezető.

„Nyitott intézmény voltunk, vagyunk, és kívánunk maradni – a szülő számunkra partner a mindennapi munkában és a jövő generációjának nevelésében“ – emelte ki az igazgató, majd sok örömet, kitartást, egészséget kívánt az új tanévhez, egyúttal megköszönte az iskola fenntartójának, Dunaszerdahely városának a folyamatos támogatást.

Karaffa Attila, városunk alpolgármestere is nagy szeretettel és tisztelettel köszöntötte a tanévnyitó alkalmából a gyerekeket, szüleiket, az iskola vezetését, tanárait, munkatársait. Az iskola összes diákjához, de elsősorban a kis elsősökhöz szólt, mondván, az elmúló nyár után valami új kezdődik, amelytől azonban nem kell tartani, mert a Szabó Gyula Alapiskolában jó helyen lesznek.

„Itt lesznek azok a tanárok, akik vigyáznak titeket, akik arra fognak titeket nevelni, hogy mindig egyenes gerinccel álljatok ki.”

„Kis facsemeteként jöttetek és nagy tölgy lesztek mindattól a tudástól, amit átadnak tinektek“ – szólt az elsősökhöz az alpolgármester, majd azt kívánta a gyerekeknek, érezzék jól magukat, hogy be tudják fogadni azokat az értékeket, amelyeket a tanáraik átadnak nekik.

Megköszönte a szülőknek is, hogy magyar iskolát választottak, hiszen a magyar iskolába járó magyar gyerek a magyar jövő záloga – emelte ki Karaffa Attila.

Az ünnepi köszöntők után az egyes osztályok a tantermeikbe vonultak, a kis elsősöket pedig Nagy Árpád igazgató és Karaffa Attila alpolgármester is meglátogatta osztálytermükben első iskolanapjukon.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies