Lepi Mária, a Dunaszerdahelyi Nyugdíjasklub vezetője nyitotta meg a jubilánsaikat ünneplő kubtalálkozójukat, majd a szlovák gimnázium tanulói lepték meg apró ajándékokkal a kerek életévfordulóikra emlékező hölgyeket és urakat.
„A köszönet és az elismerés szavait kell Önöknek tolmácsoljam” – kezdte köszöntőjét A. Szabó László alpolgármester – „mindazért a munkárt, amit közösségünk érdekében tettek, tesznek. Úgy érzem, erkölcsi kötelességünk kifejezni ezért is a hálánkat mindazon szépkorúaknak, akik a haja lehet, hogy ezüst, de a szíve, meggyőződésem, még mindig arany” – mondta, majd Pál apostol Szeretethimnuszából idézett, rámutatva, hogy egymás szeretete, tisztelete tesz mindannyiunkat teljes emberré.
Karaffa Attila képviselő a folytatásban az örömét fejezte ki. „Mindig nagy az öröm a szívemben, amikor önök között lehetek, hiszen annyi vidámságot, örömet, kedvességet látok a szemeikben, hogy magam is mindig boldog, jó érzéssel távozok. Ezt az örömet a mi megbecsülésünk, köszönetünk is tetézze!”
Végül a jubilánsok számára ajándékot és virágot adtak át.
Ezt már olvasta?
A megye támogatja az aktív civil társadalmat: az önkéntesség a megyében erős történeteket és országos sikereket is hoz
Nagyszombat megye többféle módon fejleszti a civil...
A megmaradás hitével gyújtottak gyertyát Dunaszerdahelyen a Nemzeti Összetartozás Napján
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján ismét a...