Az aznapi programot a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola – Szabó Gyula 21, az iskolában működő Rákóczi Szövetség szervezete és a két társulás szervezte.
Nemzeti összetartozás napján ünnepélyes keretek között az iskola folyosóján megnyílt kiállításon Klőr Levente pedagógus fogadta a társulások vezetőit, Fodor Mihályt és Nagy Attillát.
Klőr Levente köszöntőjében az aznapi ünnep jelentőségét, az összetartozás fontosságát emelte ki, illetve azt is elmondta, hogy a Közös Igazgatású Szakközépiskola számos programba bekapcsolódik, így részt vettek a Rákóczi Szövetség iskolautaztatási programjában, de ők is fogadtak anyaországi iskolákat.
A megnyitón Nagy Attila helytörténész, a Biró Márton polgári társulás elnöke és Fodor Mihály, a Sikabony polgári társulás elnöke is üdvözölte a fiatalokat. Részükről a településrész múltjába bepillantást kínáló kis tárlat célját ismetrették, jelezve, hogy a tárlat most iskoláról iskolára jár, így előtte a Szabó Gyula Alapiskolában ismerkedhettek meg a sikabonyi eseményekkel, híres személyiségekkel a fiatalok.
A középiskolásokhoz szólva elhangzott, hogy nem az egyéni érdemekben, hanem a közösségben és a közösséget építő, formáló személyiségekben van a jövő.
A megnyitón az iskola két tanulója, Kántor Dóra és Kiss Bence énekelt, illetve szavalt.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Csallóközi Vásár – köszönet a segítőknek!
Dunaszerdahely Város Önkormányzata és a Csaplár Benedek...