Back to top

Íme, itt a járványszemafor! Ebből az is kiderül, mikor zárnak be az iskolák

Publikálva: 2020, augusztus 17 - 07:51
Hetekig dolgozott az új járványterven a pandémiabizottság, élén az egészségügyi miniszterrel, Marek Krajčíval, hogy felkészülten nézhessünk farkasszemet a koronavírus-járvány második hullámával. Ez a „forgatókönyv” egyúttal bevethető lesz más, hasonló járványok esetén is.
Íme, itt a járványszemafor! Ebből az is kiderül, mikor zárnak be az iskolák

A jövőben az ún. pandémiaszemafor alapján tudni fogjuk, mikor zárnak be az iskolák, mikortól függesztik fel a tervezett műtéteket a kórházakban, de azt is, mikor lesz ajánlatos újra home office-ban dolgozni.

Amíg a „lámpa” zöldet mutat, különösebb korlátozásoktól nem kell tartanunk, ám ha sárgába vált, akkor már nehezül az életünk. A piros esetén viszont sok minden lesz tilos.

 

1. Zöld szín – a helyzet ellenőrzés alatt áll

  • az igazolt fertőzöttek és a velük kapcsolatba kerülők kötelező elkülönítése
  • gyakori és alapos kézmosás szappannal és meleg vízzel
  • az 1000 fő fölötti tömegrendezvények engedélyezettek, a higiéniai előírások betartása mellett
  • kötelező maszkviselet a belső terekben (hivatalok, üzletek stb.) és a tömegközlekedési eszközökön
  • ahol nem lehet betartani a 2 méteres távolságot, ott ajánlott a maszkviselet
  • minden üzlet és szolgáltatás nyitva tart
  • az oktatási intézmények nyitva vannak

ORVOSI RENDELŐK

  • ajánlott pontos időpontot kérni az orvosnál és telefonon konzultálni a látogatás előtt
  • a szűrővizsgálatok korlátozások nélkül végezhetők
  • a védőoltásokat korlátozások nélkül beadják
  • a krónikus betegek megfigyelése nincs korlátozva

KÓRHÁZAK

  • a kórházba való befekvés előtti a preventív COVID-19-szűrés nem szükséges
  • a látogatás megengedett
  • az ún. piros zónáknak és útvonalaknak készeknek kell lenniük (a koronavírus-gyanús és fertőzött betegek ellátást szolgálják)
  • a műtéteket a tervek szerint végzik

 

2. Narancssárga szín – a helyzet rosszabbodik

  • az igazolt fertőzöttek és a velük kapcsolatba kerülők kötelező elkülönítése
  • kötelező a 2 méteres távolság betartása nyilvános belső terekben
  • kötelező a fertőtlenítőszer használata a nyilvános belső terekbe való belépéskor
  • a 100 főig tartandó tömegrendezvények csak korlátozásokkal engedélyezettek
  • kötelező maszkviselet a belső terekben, nyilvános helyeken és tömegközlekedésben
  • az üzletek és szolgáltatások nyitva vannak
  • az oktatási intézmények nyitva vannak
  • ajánlott az otthoni munkavégzés és az online munkaértekezletek

ORVOSI RENDELŐK

  • erősen kívánatos, hogy az orvosnál pontos időpontunk legyen
  • a betegeket úgy vizsgálják ki, mint a zöld szín esetén
  • a pozitív betegeket a járványrendelőben is kivizsgálhatják a kellő védőfelszerelések használata mellett
  • a rákszűréseket elvégzik
  • a védőoltásokat továbbra is korlátozások nélkül beadják
  • a krónikus betegek megfigyelése nincs korlátozva, előtérbe kerül a telefonos konzultáció

KÓRHÁZAK

  • a kórházba való befekvés előtti a preventív COVID-19-szűrés ajánlott, főleg a műtét előtt álló páciensek esetében és kötelező azoknál a betegeknél, akiket nem lehet osztályozni
  • beteglátogatás: korlátozzák a beteget egyszerre látogatók számát
  • a műtéti terv a kórház válságstábjának alapján áll össze

 

3. Piros szín – a helyzet kritikus

  • az igazolt fertőzöttek és a velük kapcsolatba kerülők kötelező elkülönítése
  • kötelező a 2 méteres távolság betartása nyilvános belső terekben
  • kötelező a fertőtlenítőszer használata a nyilvános belső terekbe való belépéskor
  • a tömegrendezvényeket betiltják
  • kötelező maszkviselet belső és külső terekben és a tömegközlekedésben
  • az üzletek és szolgáltatások működése korlátozott
  • az oktatási intézmények bezárnak
  • a home office és az online munkaértekezletek kötelezővé vállnak (ahol ez lehetséges)

ORVOSI RENDELŐK

  • csak pontos időpontban lehet felkeresni az orvost
  • a 65 év feletti orvos prevenciót végez, telefonon osztályozza a betegeket, olyan betegeket vizsgál, akiknél nem merül fel a koronavírus-fertőzés gyanúja vagy teszteredményük negatív lett
  • a pozitív és fertőzött-gyanús eseteket a járványrendelőben kell ellátni a kellő védőfelszerelések használata mellett
  • a szűrővizsgálatok szünetelnek
  • a védőoltásokat továbbra is korlátozások nélkül beadják
  • a rizikós krónikus betegeket megfigyelik, főleg telefonos konzultációk jöhetnek szóba

KÓRHÁZAK

  • a preventív COVID-19-tesztelés a kórházba való bekerülés előtt erősen ajánlott, főleg a választható műtétek előtt és kötelező azon páciensek esetében, akiket nem lehet osztályozni – az ilyen betegre egészen a teszteredmény megérkezéséig úgy kell tekinteni, mint a pozitív páciensekre
  • a kórházakban tilos a látogatás, kivételt csak extrém esetben tesznek (pl. haldokló beteg)
  • műtétek halasztása

 

Átjárás az egyes fázisok között

1. fázis – zöld

A járványhelyzet romlik. A fertőzöttek száma fokozatos emelkedik, a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma ugyancsak fokozatosan nő a fertőzőosztályokon és -klinikákon.

A cél megállítani a fertőzés terjedését és időben kiszűrni az eseteket.

2. fázis – narancssárga

A járványügyi helyzet tovább romlik. Nő a fertőzöttek száma. A fertőzőosztályokon és  -klinikákon az ágyak több mint 50 százaléka foglalt. Járványgócok alakulnak ki.

A cél lassítani a fertőződést és csökkenteni az egészségügy leterheltségét.

3. fázis – piros

Szlovákiában szükségállapot van. Tovább romlik a járványhelyzet és emelkedik a fertőzöttek száma. A fertőzőosztályokon és - klinikákon az ágyak több mint 75 százaléka foglalt. Megindul az egészségügyi személyzet fogyása, mivel elkapják a betegektől a fertőzést. Járványgócok alakulnak ki, amelyeket az illetékes járási hivatalok a regionális közegészségügyi hivatalok ajánlására karanténba helyeznek.

A cél lassítani a fertőzés terjedését és megakadályozni az egészségügyi ellátórendszer összeomlását.

4. fázis – visszatérés a normális életbe

Fokozatos visszatérés a járványközti időszakba.

Forrás: ma7 / cas.sk

Ezt már olvasta?

Cookies