Back to top

Húsvéti népszokásainkról

Publikálva: 2016, március 26 - 12:00
Nagyszombat, húsvétvasárnap, húsvéthétfő népszokásai a Csallóközben.
Húsvéti népszokásainkról

A csallóközi néphagyományban nagyszombat félünnep volt. Délelőtt még dolgoztak a háztartásban és a ház körül. Délután már rendszerint az esti föltámadási szertartásra, a körmenetre készültek. A körmenet után már véget ért a negyven napos böjt is. Este már minden háznál sonkát ettek, hogy egész évben bőségben legyen az étel, elkerülje őket mindennemű betegség.

Nagyszombati hagyomány volt a ház napkelte előtti körülsöprése is. Ezzel a ténykedéssel a férgeket, a rovarokat űzték el a házból és a ház környékéről is. A ház körülsöprését a hajnali ébredés után azonnal el kellett végezni, mert csak így lehetett hatásos. Fontos volt, hogy senki ne lássa meg ezt a ténykedést. Ezért Felbáron már nagypénteken este a fal mellé állították a söprűt, Sülyben pedig még a lábbelit is megtisztították erre az alkalomra. A bősi asszonyok viszont nem korán reggel, hanem délelőtt, a Glóriát jelző harangszókor kezdték el a söprést. Ez a harangszó jelezte a harangok visszatértét Rómából.

A nagyhét három utolsó napját: nagycsütörtököt, nagypénteket és nagyszombatot az egyház Triduum sacrum-nak, azaz Három szent napnak nevezi. E napok mindegyikén Krisztus szenvedése és halála az elmélkedések középpontja.

Nagycsütörtökön az Olajfák hegyén vérrel verejtékező Üdvözítő halálfélelmére emlékeznek, pénteken a keresztre feszítés kínjait idézik, szombaton a keresztről levett Krisztus sebeiről elmélkednek. A szentmise fő gondolata csütörtökön az Oltáriszentség, pénteken a Kereszt diadala, szombaton a Föltámadás és a keresztség.

A nagyböjti komorságot, a böjt szigorúságát a keresztény világ legnagyobb ünnepe, a föltámadás emléknapja, húsvét váltotta föl. Már a magyar neve is jelzi, a hosszú böjtölés után ezen a napon fogyasztottak először zsírral készített ételeket, főként húst.
Az ősegyházban ezt az ünnepet Solemnitas solemnitatum, azaz az Ünnepek ünnepének nevezték. A liturgiában Dominica Resurrectionis = a mi Urunk Jézus Krisztus föltámadásának napja a neve. E liturgia lényege és tartalma Krisztus dicsőséges föltámadása, ahogy a zsoltáros mondja: „Ez az a nap, amelyet az Úr alkotott nekünk, örüljünk és ujjongjunk!”

A zsidó hagyományban gyökeredző, a vasárnap mellett a legrégibb keresztény ünnep, a húsvét a keresztény korban sokáig az újév kezdetét is jelentette. Ennek emlékére a negyven napos böjt utáni első napot megszentelt ételek fogyasztásával kezdték. A keleti rítusú egyházban ezt a húsvéti ételt pászkának nevezték, s náluk ez az ünnep a pászkaszentelés. A

Csallóközben is szokásban volt a húsvéti ételek megszentelése. A templomban megáldott ételből (hús, sonka, tojás, kalács, bor) a ház minden lakójának, a család minden tagjának ennie kellett egy keveset, s csak utána ültek a tulajdonképpeni ebédhez. A megszentelt ételből az állatok is kaptak, hogy azok is védve legyenek minden bajtól, a veszedelmektől és a betegségektől. Emellett ezeknek az ételeknek gonoszűző ereje is volt, s morzsája, hulladéka mind a jószág, mind a föld javára szolgált, akár a karácsonyi asztalról lehullott maradék. A húsvéti ételszenteléssel az egyház viszont arra figyelmezteti a hívőket, hogy a hosszú böjt után se kísértsen meg senkit a mértéktelenség. A megszentelésre elhozott ételek mind Krisztust jelképezik.

A húsvét ünnepi hangulatához szorosan hozzátartozott a piros tojás is. Mágikus szerepét minden népnél megtaláljuk már a történelmi idő kezdetén. A legenda szerint az egész világegyetem a „világtojás”-ból keletkezett. Misztikus jelentősége van a tojásnak a hinduk szent könyvében, a Védákban is. Az ókori népek szimbólumként használták sírjaikon, zsinagógáikon, mecseteken és más középületeken is. A történelmi Magyarország területén a régészeti feltárások során avar női sírokban találtak tojást, ami azt látszik bizonyítani, hogy már a pogány népek is az élet keletkezésének a csíráját látták benne.

A keresztény egyház a megváltás jelképévé tette a tojást, piros színe pedig Jézus keresztfán kiontott vérét idézi a népi hiedelemben is szinte az egész Csallóközben. A húsvéti tojás védte meg őket a bajoktól, a betegségektől, s fokozta a női termékenységet is. A Szerdahely környéki falvakban, így a Karcsákon, az Udvarnokokban, Gelleszélen, de az egész Öreg-Duna mentén szokásban volt húsvét vasárnapján ebédkor egy szentelt tojást annyi fele osztani szét, ahány  tagja volt a családnak. Ezt a húsvéti tojást nevezték „kókannyának.” A kókonya szó a régi magyar nyelvben minden olyan hideg  ételt jelentett, amelyet húsvétkor szenteltettek meg. A Csallóközben pedig a kókonya, „kókannya” a megszentelt piros tojást jelentette. Bősön úgy tudták, hogy a piros tojás föltörése Jézus sírból való föltámadását, a bor pedig Jézus vérét jelképezte.

Húsvéthétfő az ünnep kis nyolcadának az első napja. Az egyház a megkeresztelt hívők új életének a boldogságát, nyugalmát hirdeti. E nappal kapcsolatban alakult ki a locsolkodás szokása. Ezt a műveletet a Csallóközben, egyes falvaiban öntözésnek nevezik. A még napjainkban is szokásban lévő hagyomány tulajdonképpeni célját ma már alig, vagy egyáltalán nem ismerik.

A húsvéthétfői locsolkodás: a lányok, asszonyok, menyecskék vízzel való meglocsolása, „megöntözése” hajdan az asszonyi termékenység serkentésére, fokozására irányult, e szokás régi voltáról már a középkorból is találunk utalásokat. Ezt a termékenységvarázsló ősi, katartikus szertartást az egyház is átvette, s így a keresztelésre vonatkozik. Ugyanis régen húsvét táján, elsősorban nagyszombaton vízbemerítéssel, leöntéssel kereszteltek, mert ahogy a teremtéskor „Isten lelke lebegett a vizek fölött”, így száll le most is a Szentlélek a keresztség vizére, hogy akik benne elmerülnek, a víz és a Lélek útján újra szülessenek. Már ekkor is ismerték a vízbevetélő hétfő, vízbehányó kedd kifejezéseket. Csilizradványon tiszta vízzel, hideg vízzel megtöltött dézsából öntözték a lányokat. Bősön kannákból, Medvén „ampákból zúdút a víz” az asszonynépre.

A Csallóközben érdekes magyarázatokat találunk az öntözés szokásával kapcsolatban. Csilizradványon Vida Simonné úgy tudta, hogy Jeruzsálemben Pilátus háza előtt volt a piac. A kofák és a vásárlók már korán hajnalban hangosan tárgyalták az eseményt, hogy Jézus föltámadt. Egyesek elhitték a hírt, mások viszont kételkedtek annak igazában. Ebből nagy veszekedés támadt. A csetepaté miatt Pilátus nem tudott aludni, s vízzel öntette le a veszekedő népséget, hogy elhallgassanak, hagyják el a piacot. Ennek emléke lenne a húsvéti locsolkodás.
A medvei hiedelem szerint öntözni azért jártak a legények, mert a szent asszonyok kenetet és olajat vittek Jézus sírjához, hogy megkenjék vele a Mester testét. Őt azonban már nem találták a sírban. A kenetet és az olajat ezért hazavitték, és otthon a ház népére és a rokonokra öntötték.

A megkenéssel és a bebalzsamozással kapcsolatos a felbári történet is. Eszerint a húsvéthétfői víz Jézus testének a bebalzsamozását jelképezi, ugyanis a keresztről való levétel után vízzel mosták ki a sebeit, hogy a test megtisztításával bebalzsamozhassák. Ennek emléke a húsvéthétfői öntözés.

(Forrás: Marczell Béla: Naptár és néphagyomány. Csallóközi népszokások)

Ezt már olvasta?