A magyar őstörténelem sötét tájaira vitte a kutatás utáni vágya, hátrahagyva a várost, ahová özvegy édesanyjával az új élet reményében költözött. Bizonyára sokan emlékeznek még arra a táblára, amit az előző rendszer helyezett ki a teret övező árnyékfogó alá. Innen nem messze később újabb emlékhelyet kapott, de szobra azóta már zenét is hallgathat, Bartók Béla szerzeményéből.
A kultúrház közelsége miatt nem költői túlzás a „zenei kép” megjelenítése. Vámbéry „kapcsolata” Bartókkal lett jegyzetem első láncszeme…
Utcazene, térhang és virágillat a városközpontban, zongorakísérettel. Bartókot Kodály követi, és így tovább…
Bartók talán nem járt Szerdahelyen, csupán mint jeles zeneszerző ihlette meg a városatyáinkat a rendszerváltás után, hogy a Csillag utca (egyébként semmi köze nem volt a kommunizmus vörös csillagához) majdan az ő nevén sétánnyá váljon.
Bartók kortársa és nagy cimborája, Kodály Zoltán tudvalévő nemcsak megfordult tájainkon, hogy a népzene örökségét nemzetének ajándékozza, hanem iskolába is a Felvidéken járt: a hőn szeretett Galántán, Nagyszombatban, vagy épp’ a koronázó Pozsonyban.
Valószínűleg nem itt vitte kottára a paraszt énekesek, vagyis a nótafák ajkáról valamelyik mátyusföldi népdalát.
Utcát, sőt iskolát kapott, ámbár méltán híres zenepedagógiája által a város megtiszteltetése nevének adoptálása a Komenský utcába. A jó öreg Jan Amos „beleegyezésével”, pedig ő aztán cseh pedagógus létére nemzetek tanítója is volt. Karizmatikus arcvonásai és egyedi szakálla „egyetemi szinten” ismert. Utcáját először a Nemesszeg keresztezi, mint az egykori mezővárosi nemesek szeglete, majd a Szorosból lett Kukučín utca. Egy szlovák író, aki Matej Bencúr néven született, és polgári foglalkozását tekintve orvos volt. A próza csupán megihlette, olyannyira, hogy még kisbolygót is neveztek el róla, továbbá Szerdahelyen kilenc blokkból álló lakótelepet.
Bögi Róbert cikkének folytatását a KlikkOut weboldalán itt olvashatják el
