Back to top

Hájos Zoltán ünnepi beszéde augusztus 20-án

Publikálva: 2016, augusztus 21 - 09:30
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük dr. Hájos Zoltán polgármester beszédét a Szent István-napi megemlékezésen.
Hájos Zoltán ünnepi beszéde augusztus 20-án

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!  Tisztelt ünneplő közösség!

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket a dunaszerdahelyi Önkormányzat és jómagam nevében a Szent István – napi megemlékezésen.

Megkülönböztetett tisztelettel szeretném köszönteni

Magyarország pozsonyi nagykövetségének képviseletében Kiss Balázs tanácsos urat,

Csicsai Gábor urakat, parlamenti képviselőt, aki városunk képviselő-testületének is a tagja,

Menyhárt József urat, Nagyszombat Megye Kerületi Önkormányzatának képviselőjét, az MKP országos elnökét,

Horváth Zoltán és A. Szabó László alpolgármester urakat,

a megjelent városi képviselőket,

Mons. Dr. Szakál László János urat, a dunaszerdahelyi római-katolikus plébánia esperesét,

Dr. Görözdi Zsolt tiszteletes urat, a dunaszerdahelyi református keresztyén egyház lelkészét,

valamint a helyi intézmények igazgatóit, vezetőit és minden kedves jelenjevőt.

A mai napon, augusztus 20-án Szent István királyra emlékezünk, az államalapítóra, az államférfira, az uralkodóra, szentté avatásának alkalmából.

Ezen a napon az egész Kárpát-medencében, és a világ több helyszínén, ahol magyarok élnek megünneplik Szent István napját. Mi is itt Felvidéken, Dunaszerdahelyen csatlakozunk az ünneplőkhöz, és megemlékezünk államalapító királyunkról.

Szent István számos intézkedései közül két a társadalom fejlődése szempontjából fontos intézkedését említeném most meg. Az első nagyhorderejű intézkedése a vérségi alapon felépülő társadalmi rendet a területi alapú igazgatásra szervezte át, melynek a központja a vár volt, amely biztosította a király hatalmát egy adott területen. A vármegyék élen a király által kinevezett ispán állt. Ő volt a királyi hatalom kihelyezett képviselője, aki végrehajtotta a törvényeket, bíráskodott, beszedte az adót, igazgatta a várföldeket, parancsolt a katonáskodó várjobbágyoknak.

A várbirtokokon kívül, amely az államigazgatás alapjául szolgált, voltak udvarbirtokok, amelyek a királyi család tulajdonában voltak, ezeknek az élén a nádorispán állt. Szent István az államigazgatáson kívül megszervezte az egész ország területén a katolikus egyház működését. Két érsekséget alapított, az esztergomit és a kalocsait, valamint nyolc püspökséget, melynek központjai, Veszprémben, Pécsett, Győrött, Egerben, Vácott, Csanádon, Biharban és Gyulafehérvárott voltak. A magyar egyház feje az esztergomi prímás-érsek lett. Az egyház szervezéssel együtt járt a hittérítő munka is, ami hosszú folyamatnak bizonyult, mert a pogány magyarok csak zúgolódva vették fel a keresztséget. István törvényekben szabályozta a templomba járást, vasárnapra tette a vásárokat, melyek helyét a templomok mellett jelölte ki. Az egyház jövedelme kettős eredetű volt, az egyház legnagyobb jövedelme a királytól kapott hatalmas földterületekből származó bevétel volt, a másik részét a tizedből származó bevétel jelentette, amelynek beszolgáltatását a király törvényben rendelte el.

Az általam megemlített intézkedések alapján bátran kijelenthetjük, hogy Szent István a maga korában reformernek számított, aki a hosszú évszázadokon keresztül működő társadalmi – törzsi rendszert reformált meg, amelynek még a mai napon is van a magyar társadalomra hatása.

Nem Szent István volt az egyedüli újító a magyar társadalomban, de bizonyára az első, hasonlóan több reformerről illetve reformerekről tudnánk említést tenni, természetesen más-más korszakból. Kiemelném a magyar társadalom fejlődése szempontjából a legfontosabb reform időpontokat: 1848-at, 1956-ot vagy 1990-et, s rögtön tudnánk személyeket is ezekhez az időpontkhoz párosítani is.

A történelmi ismereteinből ismerjük a magyar társadalom, a magyar közösség történelmét, de meg tudjuk-e mondani: Milyen lesz a jövőnk, milyen lesz a sorsunk a Felvidéken? A jövőbelátó varázsgömb híján senki sem tudja előre megmondani mi lesz a magyar közösséggel Felvidéken, viszont azok a folyamatok, amelyek elkezdődtek 1920. június 4-én, folytatódtak 1947. február 10-én, illetve 1989. november 17-én, 1993. január 1-én semmi jóval nem kecsegtetnek. A 2011-es népszámlálási adatok is arról tanúskodnak, hogy közösségünk fogyatkozik, ennek vannak objektív, társadalom-politikai okai, viszont vannak szubjektív aspektusai is.

Évről évre kevesebben érzik szükségét annak, hogy magyarnak vallják magukat, még akkor is, ha odahaza, a lakóközösségükben, vagy baráti társaságban magyarul is beszélnek. Ennek fényében feltenném a kérdést hány évre, hány generációra van szükség ahhoz, hogy Szlovákiában ne legyenek ránk tekintettel a közösségünk létszámából kifolyólag?

Ennek a tendenciának a megfordítása elsősorban rajtunk múlik, hogy nagyapáink, apáink földjén, a szülőföldönkön elsősorban magyarul beszélhessünk, szokásainkat és kultúránkat átörökíthessük gyermekeinkre, környezetünk szépségét átadhassunk a következő generációnak.

A felvidéki magyar közösség megmaradásának és erősítésének előfeltétele sorsunk saját kezébe való vétele. Meg kell találnunk a közösségi konszenzust a Felvidéken, létre kell hozni az egységes érdekképviseletet, amely nemcsak a felvidéki politikai pártokon alapul, hanem az együttműködésbe be kell vonni nagyobb társadalmi szervezeteket, az egyházközösségeket és a kis közösségek vezetőit. Csak a közösségi összefogás hozhatja meg a várt eredményt. E mellett szükségszerű eljuttatni a gondolatot minden egyes felvidéki magyarhoz, hogy mindenki a maga helyzetéből kifolyólag is képes tenni közösségünkért, közösségünk sikéréért. Nem lehetünk megalkuvók, ha közösségünk jogainkról, ha nyelvünk használatáról, ha kultúránk megőrzéséről, ha politikai képviseletünkről van szó a helyi- a megyi önkormányzatokban és a szlovák parlamentben. Hiába fogja elvárni a választópolgár a politikai pártok képviselőitől, hogy érdekét képviseljék a döntéshozatalban, a helyi-, a megyei önkormányzatnál és a parlamentben, ha ő maga nem vesz részt a választásokon, nem ad megbízzát közösségünk képviselőinek, mert úgy érzi, hogy csalódott a politikában, a politikusokban. El lehet fordulni a politikától, a politikusoktól, nem kell elmenni választani, de akkor mások lesznek azok, akiknek akarata érvényesülni fog, ők fogják meghatározni sorsunkat, jövőnket. Lehet nem valódi politikusokat is megválasztani, mint a Boris Kollár vezette csoportosulás, akik a parlamenti munkájukal bebizonyították, hogy nem képesek megfogalmazni társadalmi prolámákat, nem tudják elérni, hogy fontos társadalmi kérdésekben megfelő döntések szülessenek.

A felvidéki magyar közösségnek egy lehetősege van a megmaradásra, az erősödésre, ha biztosítani tudja a létszámához képest az erős érdekképviseletet, a helyi-, a megyei önkormányzatban és a szlovák parlamentben, és nem veheti fel a szlovák közösség gondolkodását és viselkedését, nem tehet úgy, mintha többségben élne Szlovákiában, ellenben a közösségünkön belül meg kell találni az egységet függetlenül a vallási- és politikai hovatartozástól.

E gondolatok jegyében szeretnék kívánni mindnyájunknak élményekben gazdag szép ünnepet és Szent István-napi programokhoz nagyon jó szórakozást!

Ezt már olvasta?

Vakáció!!!

Vakáció!!!

Véget ért a 2021/2022-es tanév városunk alapiskoláiban –...

Cookies