Back to top

Célkeresztben a közlekedés

Publikálva: 2025, július 1 - 10:20
Városunkban egyre inkább elterjedt jelenség, hogy a lakosok figyelmen kívül hagyják a közlekedési táblák tiltásait és ajánlásait. Erről a „jelenségről” kérdeztük ezúttal Hájos Zoltán polgármestert.
Célkeresztben a közlekedés

Valóban, egyre többször tapasztalni Dunaszerdahelyen, hogy a közlekedésben résztvevők sok esetben nem veszik figyelembe a közlekedési táblákat és útjelzéseket, és ehelyett saját belátásuk szerint közlekednek, a számukra legkényelmesebb módon.

A városban kihelyezett közlekedési táblák és felfestések – amelyeket sok esetben a járási rendőrkapitánysággal egyeztetve vagy az ő engedélyükkel helyezünk el – persze nem önkényesek. Hiszen az a céljuk, hogy rendezettséget és biztonságot teremtsenek a közlekedésben, és segítsék a közösség mindennapi életét.

Néhány éve egy tajvani tanulmányúton vettem részt a megyei elnökkel. Ott a saját szemünkkel láttuk, hogy a technológiailag fejlettebb ország lakosai mennyire fegyelmezettek, szabálykövetők voltak. Egy közel 24 milliós, Szlovákiánál kétszer nagyobb népsűrűségű társadalomban az emberek betartják a közlekedési és egyéb szabályokat, mert anélkül működésképtelen lenne a közösségük. És sajnos el kell mondani, hogy ha mindenki úgy viselkedne, mint sokan nálunk, Dunaszerdahelyen, akkor eluralkodna ott a teljes káosz.

Megértem, hogy sokan igyekeznek leegyszerűsíteni a saját életüket, de sajnos ez gyakran azzal jár, hogy még az alapvető közlekedési szabályokat sem tartják be. Vannak, akik úgy gondolják, hogy rájuk nem vonatkoznak a táblák, mintha kivételt képeznének a szabályok alól. Mások pedig, noha tisztában vannak azzal, hogy a jelzések kötelező érvényűek, mégis szándékosan figyelmen kívül hagyják őket.

A közlekedési táblák célja, hogy biztonságosabbá és gördülékenyebbé tegyék a közlekedést. Ha mindenki oda parkol, ahova akar, azzal akadályozza a forgalmat, és ez könnyen káoszhoz vezethet – különösen csúcsidőben. Egy olyan társadalomban, mint Tajvan, az emberek betartják a szabályokat, mert tudják, hogy ezzel nemcsak maguknak segítenek gyorsabban haladni, hanem másokat sem akadályoznak. Ha mi is követnénk a táblák utasításait, sok városi közlekedési probléma megelőzhető lenne. Ezért próbálunk a városi rendőrséggel együttműködve előre lépni a szabályszegő viselkedés visszaszorításában.

Minél több jármű van az utakon, annál nagyobb a forgalmi káosz esélye. Az egyirányú utcákban ezért például több helyen fotócsapdákat helyeztünk el, mert sajnos gyakori, hogy az autósok figyelmen kívül hagyják a szabályokat, és szembe mennek a forgalommal. Sőt, vannak olyanok is, akiket a városi rendőrség többször is megbüntetett már, mégsem tanulnak belőle – magyarul több visszatérő szabálysértőnk is van.

Pedig az egyirányú táblák nem véletlenül vannak kitéve: ezek az utcák általában keskenyek, parkolókkal szűkítettek, így nem alkalmasak kétirányú forgalomra. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, akár tudatlanságból, akár szándékosan, veszélyezteti a közlekedés biztonságát. Jó lenne, ha ezért minden közlekedő fokozottabban figyelne, és betartaná a szabályokat – így csökkenne a balesetveszélyt, és persze gördülékenyebb is lenne a forgalom.

Fontos persze, hogy mindenki időben célba érjen, de még fontosabb, hogy szabályosan jusson el a céljához. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ne parkoljunk olyan helyekre, ahol akadályozzuk a forgalmat – legyen szó más autósokról, gyalogosokról, babakocsival vagy tolókocsival közlekedőkről. Kérek ezért újfent mindenkit, figyeljünk egymásra, és tartsuk be a közlekedési szabályokat!

Hamarosan megkezdődik a nyári szünet, és újra több gyermek lesz az utcákon. Fokozott figyelemre van miattuk is szükség, hiszen egy labdát kergető gyerek bármikor kiszaladhat az útra. Emellett a sebesség betartása is kulcsfontosságú: ha túl gyorsan hajtunk, nem biztos, hogy időben meg tudunk állni – és ez könnyen balesethez vagy tragédiához vezethet.

Ha mindenki odafigyel a másikra, sok veszélyes helyzet megelőzhető.

Más téma, ugyanis sokakat érdekel, ezért jelzem, hogy a Metrans melletti körforgalom építésével kapcsolatban jelenleg zajlik a telektulajdoni rendezés. Az építkezési engedélyhez szükséges tervek is a végső fázisban vannak – a tervező egyeztet a beruházóval és a Szlovák Útigazgatósággal. A projekt kézzelfogható előrehaladást mutat, még ha nem is egyik napról a másikra valósul meg.

Mi önkormányzatként aktívan részt veszünk az előkészítő munkálatokban, mert úgy látjuk: ha csak az állami útkezelőre hagyatkoznánk, valószínűleg nem tartanánk ott, ahol most vagyunk.

A telekvásárlás költsége meghaladja a 110 ezer eurót, pedig nem beszélünk kiemelkedően magas szintű négyzetméterárakról – csupán arról, hogy sok különböző terület érintett.

Fontos kiemelni, hogy ezek nem beépíthető területek, hanem jellemzően árkok, így az értékük is alacsonyabb, viszont minden négyzetmétert tulajdonilag is rendezni kell. Tehát csak ez a része is több mint 110 ezer eurót jelent, és ebben még nincs benne a kivitelezés költsége. Célunk ugyanis, hogy a partnereinkkel közösen minél hamarabb lezárjuk ezt a folyamatot, hogy a következő lépés már az állami költségvetésből történő forrásbiztosítás legyen a beruházáshoz, és végre megvalósulhasson a biztonságosabb körforgalom.

Összességében tehát még néhány hónapra szükség van a telekrendezés és az építési engedélyek ügyintézése miatt, de a projekt már így is jól halad előre.

(Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök legutóbbi számában)

Ezt már olvasta?

Címkék: Hájos Zoltán
Cookies