„Ha Márton napján a lúd a jégen áll, karácsonykor sárban botorkál.”

Születésének helyéül a legújabb kori kutatások alapján a mai Szombathelyt tartják. Körülbelül 400-ban halt meg püspökségének székhelyén, Tours városában, Franciaországban. Neve, a latin Martinus azt jelenti, Marshoz hasonló. S ő ifjú korában valóban katona volt, tehát a harc istenét, Marsot szolgálta.

Márton a középkor egyik legfényesebb nevű szentje. Emlékét – különösen a történelmi Magyarország, ahol született, és Franciaország, ahol működött és meghalt – sok templom, falu és városnév őrzi. Így Zala megyében van Zalaszentmárton, Erdélyben Dicsőszentmárton, Csíkszentmárton, a Magas-Tátra alján pedig Túrócszentmárton. A mai Pannonhalma, ahol az első magyar szerzetesi rendház épült, korábban a Szent Márton hegye nevet viselte. A nevéről elnevezett templomok közül pedig magyar szempontból is történelmi érdekesség a pozsonyi koronázó dóm, azaz a Szent Márton székesegyház. Hosszú századokon át itt koronázták a magyar királyokat.

Márton ünnepe már a téli évnegyed kezdőnapjának számít, de a paraszti hagyományban még az ősz ünnepei közé tartozott. Ez a nap már az Árpád-korban is bérlet- és bérkifizető nap volt, de természetvarázsló pásztornap is. A pásztorok ezen a napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijártak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt a Szent Márton vesszeje.

Nagymagyaron a Márton-köszöntőt versben mondták el. A pásztor a gazdára, az egész háznépre s a háziállatokra is Isten áldását kérte. E köszöntő jutalmaképpen a gazda megfizette a „bélesadót”, vagy másképpen nevezve a „rétespénzt.” Ilyenkor minden gazdaháznál nagy lakomát csaptak, vendégséget rendeztek az ünnep tiszteletére.

A Márton-vesszeje rendszerint több ágú volt. Bacsfán a gazda ezzel a vesszővel megveregette a disznókat, hogy egészségesek, edzettek, jó evők legyenek. A hit szerint, ahány ága volt a vesszőnek, annyit malacozott a koca- disznó. A bősi gazdák Márton-vesszejét a disznóól tetejére szúrták, mert ez megvédte az állatokat a dögvésztől. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki először a barmokat a legelőre, így azokat nem érhette veszedelem, nem hullhattak el. A köszöntő pásztorokat legtöbbször, miután elmondták a köszöntőt, kevés zsírral, szalonnával, kolbásszal, kaláccsal, borral, esetleg pénzzel ajándékozták meg a bősi gazdák. A köszöntő pedig imigyen hangzott:

„Adjon az Isten szerencsés jó estét! Megérkezett Szent Márton püspök szolgája, hogy tiszteletét tegye gazd'uraméknál. Adjon Isten bort, búzát, békességet, holtuk után pedig örök üdvösséget!”

Felbáron Márton napján tartották a bojtárfogadó vásárt, s maguk a pásztorok is ezen a napon újították meg szerződésüket, vagy új gazdához szegődtek.

Medvén megfigyelték, ha Márton napján havazott, utána harminc napig minden nap hullott a hó. Időjárást jósló megfigyelés: „Ha Márton napján a lúd a jégen áll, karácsonykor sárban botorkál.” A Márton-napi eső sem jelent jót a néphit szerint, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Az ebben az időszakban tartott vásárok közül, egészen az ötvenes évekig a Csallóközben híres volt a dunaszerdahelyi Márton-napi vásár.

In: Marczell Béla: Csallóközi népszokások