
A jelentkezéseket vagy a helyszínen, vagy a Szenzál horgászboltban tehetik meg az érdeklődők már reggel 7 órától, a versenyfeltétel pedig a szokásos: versenyzőként maximum egy bot, s botonként egy horog. A technika szabadon választott, de kötelező felszerelés, így ne hagyják otthon a haltartó szákot és a merítőszákot sem, jelezték a szervezők.
Két korosztályban lehet próbát tenni: 10 éves korig, illetve 10–15 éves kor között – természetesen kérik a szülőket is, hogy kísérjék el a gyerekeket és fiatalokat, hiszen nagykorú felügyelete szükséges a verseny egész ideje alatt.
Szeretettel várnak minden gyermek és ifjú horgászt!
A részletes programot itt lentebb olvashatják!
Ezt már olvasta?
Lukács Boglárka: A DAC egy rendkívül sikeres klub, örülök, hogy itt lehetek
Aktív nyári átigazolási időszakot tudhat maga mögött a HC...
Öt éremmel rajtolt a Gaál Wrestling Team a nyári felkészülés után
A nyári felkészülést követő első versenyén lépett...
