Back to top

Gyerekkorban kell megszerettetni az olvasást

Publikálva: 2018, március 21 - 08:59
Március első hetében a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár is részt vett a Szlovákiai Könyvtárak Hete elnevezésű akcióban, melynek fő célja az olvasás, a könyvtárak népszerűsítése.

Lacza Ilonával, a városi és regionális könyvtár igazgató-helyettesével, járási módszertani felelőssel beszélgettünk a ma könyvtáráról.

A Szlovákiai Könyvtárak Hetében mennyire emelkedik a látogatottság?
– Érezhetően megemelkedik, de ez részben annak is köszönhető, hogy ilyenkor büntetés nélkül lehet visszahozni a könyveket a kölcsönzési idő lejárta után. Ezen a héten még inkább igyekszünk különböző programokkal becsábítani az embereket, felhívni figyelmüket létünkre, az olvasás fontosságára. Az idén sajnálatos módon azonos hétre esett az iskolai tavaszi szünettel, ami megakadályozta az iskolás korosztály szervezett bevonását ezekbe a programokba. Így 2018-ban elsősorban a felnőttekre koncentráltunk. Újdonságként kipróbáltunk egy már több településen bevált módszert, a könyvtári őrjáratokat. A kolléganőkkel több helyszínt látogattunk meg, és ha épp olvasáson "csíptünk" valakit, felajánlottunk neki egy egyéves ingyenes könyvtári tagságot. Ennek köszönhetően nyolc új olvasója lett könyvtárunknak. Nem tűnik ez nagy számnak, de úgy látjuk, hogy érdemes folytatni ezt a fajta tevékenységet.

A 21. század talán nem kedvez annyira a könyvolvasásnak. Ha a járás legnagyobb, leglátogatottabb könyvtárát vesszük figyelembe, mennyire változott a látogatottság?
– Ha az utóbbi öt évet vesszük alapul, általánosságban véve mondhatjuk azt, hogy 3000 körül mozog a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár éves látogatottsága. De ha a tavalyi konkrét adatot nézzük, ami szám szerint 2542 beiratkozott felhasználót jelent, már nem annyira rózsás a helyzet. Ami pedig sajnálatos tény, hogy az egy évvel azelőtti számhoz képest közel 300-al csökkent az ifjúsági és gyermek részleg tagjainak száma.

Kik a könyvtár leggyakoribb látogatói?
– Az gondolom, elég egyértelmű, hogy a nyugdíjasok, majd őket követik az egyetemisták. A legkevésbé az aktív, kereső korosztály képviselteti magát. Településileg – mivel városi könyvtár is vagyunk – elmondható, hogy a tagok mintegy 65-70%-a dunaszerdahelyi lakos. Az elmúlt évben tartott 104 különböző programunk is elsősorban Dunaszerdahelyen lett megszervezve.

Mennyire lehet „bevonzani” az olvasókat?
– Úgy gondolom, hogy az olvasás megszerettetését kicsi korban kell elkezdeni. Éppen ezért a közelmúltban már óvodás csoportokat is vendégül láttunk, hogy ismerjék meg a könyvek birodalmának hangulatát. Ha megfogja őket ez az atmoszféra, elképzelhető, hogy ráveszik szüleiket a kölcsönzésre. Az alsó tagozatos iskolások fogékonyabbak még, bennük még ki lehet alakítani a könyvek iránti szeretetet. Meggyőződésem, hogy a gyerekeknek nem elég elsős korukig felolvasni, mert a betűket éppen megtanuló gyerkőcnek az még verejtékes munka, nehézkes, ami miatt nem kelti fel az érdeklődését. Szerintem jó lenne legalább harmadikos–negyedikes korukig ezt folytatni, akkor rákapnak az ízére, és addig pedig élvezik – főleg ha a szülő egy kicsit még dramatizálni is tudja a felolvasott szöveget. Így együtt élik át a mesét, ez megerősíti az ő személyes kapcsolatukat – és talán a könyvhöz fűződő viszonyukat is.

Milyen a könyvállomány? Mennyire lehet válogatni az újdonságokból?
– A gyermek és felnőtt könyvekből mintegy 103 ezer tételt lehet kölcsönözni tőlünk. Ezt a példányszámot igyekszünk folyamatosan megtartani, körülbelül egy szinten tartva a régi tételek selejtezését és az újak vásárlását. Tavaly konkrétan 1988 könyvet vásároltunk. Ebből 847 a szépirodalmi, 646 az ismeretterjesztő irodalmi, 421 az ifjúsági irodalmi és 74 darab az ifjúsági ismeretterjesztő irodalom. Vásárlásaink egy részét a megszabott költségvetésből, más részét pedig pályázás útján nyert összegből tudjuk megvalósítani. A Művészeti Alapnál és a Márai Sándor Alapítványnál benyújtott sikeres pályázatokból tudtunk 2017-ben további könyvekhez hozzájutni.
Vásárláskor igyekszünk felhasználni a kölcsönzési osztályon dolgozó kolléganők tapasztalatait, a hozzájuk érkező kéréseket is figyelembe vesszük. Ha többen érdeklődnek egy-egy mű iránt, vagy a különböző iskolákat látogatók közül többen keresnek bizonyos ismeretterjesztő irodalmat, azt mindig feljegyezzük a vásárolandók listájára. Ma már drágák a könyvek, ezért persze nem tudunk minden igényt kielégíteni, de lehetőségeinkhez mérten igyekszünk eleget tenni olvasóink kéréseinek.

Mennyire nehéz a könyvtáros munkája?
– Egy győri előadás alkalmával hallottam egy érdekes, de megfontolandó gondolatot: a mai könyvtáros legyen információs menedzser – tájékozott, művelt, modern. Ezt az elgondolást igyekszünk mi is követni. De ha a hétköznapi feladatokat nézzük, akkor bizony nem könnyű a munkánk. Kevesen vagyunk, hiszen csak 8 szakember dolgozik a két osztályon, akiknek az olvasók kiszolgálása mellett sok egyéb teendőjük is akad. Egy laikus nem is hinné el, hogy az új könyvek feldolgozása mennyire sok időt igényel, milyen sok adatot kell rögzítenie az ezzel foglalkozó kollégának. És persze az újak katalogizálása mellett a selejtezés is hozzátartozik a munkaköréhez. Ugye, azt mondanom sem kell, hogy nem a könyvtárosok szakmája a legmegfizetettebb ebben az országban. De azért nem panaszkodunk, mindannyian szeretjük a könyveket, a betűk birodalmát, és az olvasókat is.

Ezt már olvasta?

Cookies