![Illusztrációs felvétel, unsplash.com Gyakoribb és szigorúbb ellenőrzéseket valószínűsít a miniszter](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2021/nov/15/2021-11-14_covid-pass_unsp_0.jpg?itok=4T8xFc0c)
Szavai szerint már hétfőn bemutatják tervüket, a kormány pedig kedden dönthet a szigorított intézkedésekről.
„Egy egész országot nem lehet valamire kényszeríteni, ugyanakkor el kell mondani az embereknek, hogy kellene viselkedniük. Az ellenőrzések gyakoribbak és szigorúbbak lesznek, és pénzbírsággal is járnak” - mondta a szaktárca vezetője.
Szerinte a koronavírus-járvány harmadik hulláma nem rosszabb, mint a második volt. Kiemelte, hogy nem a fertőzöttek száma a mérvadó, hanem a kórházak helyzete; megjegyezte, már a hétvégén is át kellett helyezni betegeket a leterhelt kórházakból más, kevésbé zsúfoltakba. A miniszter az alapvető gondot az alacsony átoltottságban és az egészségügyi rendszer túlterheltségében látja.
Lengvarský nem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben helyi lezárásokat fognak alkalmazni.
„A miniszterelnökkel megbeszéltek szerint, ha szigorítások bevezetésére lesz szükség, azokat el is fogadja a kormány“ - mondta.
A szaktárca vezetője szerint a kötelező védőoltásról a kritikus infrastruktúra és a fegyveres erők esetében lehet beszélni. Egyúttal megjegyezte, nem szeretnék, ha újból országos méretű koronavírus-tesztelésekre kerülne sor, sokkal inkább azt szeretnék elérni, hogy a még be nem oltottak oltakozzanak.
ma7.sk / TASR
Ezt már olvasta?
![Nagyszombat megye: Az év ökológiai cselekedete verseny](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/12/2025-02-12-ekocin_2024.jpg?itok=7SbhpC3-)
Nagyszombat megye: Az év ökológiai cselekedete verseny
A Nagyszombati Kerületi Önkormányzat 14. alkalommal...
![A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/rendorseg-rov_3570.jpg?itok=gvsP8kEO)
A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben
A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság kimutatása...