Back to top

Gröhling nyitni szeretné az iskolákat

Publikálva: 2020, november 21 - 09:43
Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter a napokban egyeztetni akar a többi koalíciós párttal az iskolák megnyitásának kérdéséről. Az iskolák újbóli megnyitása mellett érvel. Erről a pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.
Gröhling nyitni szeretné az iskolákat

A miniszter szerint az oktatásügyi minisztériumon kívül másoknak is ki kellene fejtenie a véleményét.

„Azt gondolom, hogy ezt meg kellene beszélnünk a koalíciós tanács ülésén. Bízom benne, hogy egy véleményen leszünk” – mondta a tárcavezető. A pénteki sajtótájékoztató idején még nem ismerte az epidemiológusok csütörtöki (november 19.) hivatalos állásfoglalását.

Ugyanakkor rámutatott:

az iskoláknak ki kell nyitniuk, mivel „ennek a válságnak a legnagyobb vesztesei épp a diákok lehetnek”.

Mint elmondta: külföldön az iskolák bezárása az utolsó a sorban, ezek kinyitása pedig az első.

„Nálunk ez fordítva van” – közölte Gröhling. Szerinte a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak is minél előbb vissza kellene térniük az iskolapadba. Gröhling továbbá azt is megjegyezte, hogy a minisztériumban már elő van készítve az iskolanyitás koncepciója.

Az alapiskolák felső tagozatán október 26-án vezették be a távoktatást, és ennek egyelőre november 27-ig kellene tartania. A középiskolások szintén otthonról tanulnak. A főiskolásokat és egyetemistákat távúton tanítják a téli szemeszter végéig. Csak az óvodások és az alapiskolák alsó tagozatosai képeznek kivételt – ők jelenléti oktatáson vesznek részt.

Rajtuk kívül még a szociálisan hátrányos helyzetű tanulóknak sem kell távúton tanulniuk - öt tanulóból és egy pedagógusból álló kis csoportokban szintén jelenléti formában oktathatják őket.

forrás: ma7.sk / TASR

Ezt már olvasta?

Cookies